Szomorú részletek derültek ki De Villota balesetéről

F1

2015. június 27. szombat, 19:20

A balesetet vizsgáló szervezet egy hónapja felmentette a Manor F1-es csapatát a felelősség alól, most azonban újabb részletek derültek ki a tragédiával kapcsolatban.

Amint kiderült, hogy Maria de Villota balesetének okait nem vizsgálja tovább a Health and Safety Executive nevű szervezet, és a Manor-Marussia sem számíthat retorzióra, az elhunyt pilótanő családja azonnal kijelentette, hogy kártérítést fognak követelni a csapattól. A BBC az információs szabadságról szóló törvénynek köszönhetően nemrég kézhez kapta a baleset részleteit tartalmazó jegyzőkönyvet, melyből több információt is közzétett honlapján.

A Marussia 2013. július 3-ára egyenes vonalú tesztre hívta meg tesztversenyzőjét a cambridgeshire-i repülőtérre – De Villota ezelőtt még egyszer sem vezette a csapat autóját, de korábbról volt már tapasztalata F1-es autóról, 2011-ben debütált ugyanis egy Renault R29-es volánja mögött a Paul Ricardon. A spanyol hölgy délelőtt fél 10 körül, a csapat garázsához visszatérve ütközött neki az egyik kamion lehajtott emelőjének – az ütközés következtében erősen megroncsolódott a koponyája, és elveszítette jobb szemét is. Majd’ másfél évvel később pedig a balesetre visszavezethető neurológiai problémák miatt esett össze lakásában, és veszítette életét.

A jelentés szerint a csapat egyik mérnöke a tesztet megelőző napon több információt is közölt de Villotával az autó technikai paramétereit illetően, azt viszont nem, hogy milyen sebességi fokozatban érkezzen vissza, és hogyan álljon meg a garázs előtt – éppen a vélt vagy valós tapasztalatai miatt. A teherautónak, aminek a pilótanő nekiütközött, szokatlanul nagy platója volt, és pontosan addig volt leeresztve, ami egy F1-es pilóta szemmagasságának felel meg – innen a különösen szokatlan ütközés.

De Villota állóra fékezte a kerekeit az ütközés előtt, és elveszítette uralmát az autó fölött, mivel a bekapcsolt lefulladás-gátló program anélkül is 4100-as fordulaton tartotta a Cosworth-motort, hogy a gázra lépett volna. A pilótanő emellett üresbe próbált kapcsolni, de mivel teljesen elfordította a kormányt, a kuplung nem reagált – erről korábban tájékoztatták is őt. A becsapódás előtt – ahogyan azt felépülése után elmondta – de Villota úgy hitte, hogy el fogja kerülni a teherautót, és egyszerűen nem látta annak lehajtott platóját.

A BBC megszólaltatta a Marussia jogutódja, a Manor egyik szóvivőjét is, aki azonban nem akarta kommentálni a jelentés részleteit.

Tagged: