Raikkönen szerint nem esett vissza a Ferrari

F1

2015. július 4. szombat, 17:45

Bár a Williams idén először győzte le őket az időmérőn mindkét autóval, Kimi Raikkönen szerint túlzás kijelenteni, hogy a Ferrari lendületet vesztett volna a grove-iakkal szemben. Mindenről csak a szél tehet.

Raikkönen az 5. helyen zárta a kvalifikációt, így idén másodszor végzett szombaton Sebastian Vettel előtt, és először úgy, hogy a németet nem hátráltatta műszaki hiba. Ez azonban közel sem elég ahhoz, hogy boldoggá tegye a finnt, akinek az őket megelőző Williams és a kiszámíthatatlan szél miatt bőven volt miért elégedetlenkednie.

Dppi_00115010_303

„Nem ment könnyen időmérő, hiszen az erős szél miatt az autó irányíthatósága nem volt ideális” – mutatott rá. „A körülmények körről körre, kanyarról kanyarra változtak, ami mindenki dolgát megnehezítette. Tudtuk, hogy a szeles idő számunkra különösen nem kedvez, ezért javítottunk az autónk ezen a téren, de itt még így is küszködtünk azzal, hogy tökéletesen összerakjunk egy kört, és hogy minden szektor rendben menjen.”

„Sebastian előtt végeztem ugyan, de a célom nem ez, hanem hogy mindenki előtt végezzek, így nem lehetek elégedett az 5. hellyel. Kicsit kiábrándító ez az eredmény, de ma is a legjobbunkat nyújtottuk, és remélhetőleg holnap jobban megy majd. Nem hinném, hogy elkezdtünk volna hátracsúszni, egyszerűen csak a körülmények idézték elő ezt a helyzetet. A versenyen még bármi megtörténhet, és az lesz a célunk, hogy javítsunk néhány pozíciót.”

Tagged: