A stratégia idén még nem volt ennyire fontos

F1

2015. július 5. vasárnap, 18:34

Szerző: Gellérfi Gergő

A silverstone-i F1-es futam a szezon talán legjobb versenye volt, ahol szárazon és vízen is tökéletesen kellett időzíteni a kerékcseréket a sikerhez: az első öt sorrendjét tulajdonképpen ez döntötte el.

A gumikopás nem, a gumistratégia viszont központi fontosságú volt a silverstone-i Brit Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton egy elévágással vette át a vezetést a remekül rajtoló Williamsektől, majd az eső megérkezésekor tökéletes ütemben jött ki az intermediate abroncsokért, s szerezte meg karrierje harmadik hazai győzelmét. A másik véglet Kimi Raikkönen volt, aki túlságosan korán tette fel az átmeneti esőgumikat, ami azt eredményezte, hogy csak a nyolcadik helyen tudott célba érni.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery így értékelte a történteket: „Ez volt a szezon egyik legizgalmasabb versenye, ahol kulcsfontosságúnak bizonyult a kiállások időzítése, nem csupán egyszer, hanem kétszer, hiszen a leintés előtt elkezdett esni az eső. A versenystratégián nagyon sokat lehetett nyerni és bukni is ma. A brit közönség idén is egészen fantasztikus volt, az ünneplés képeihez hasonlót ritkán látni bárhol a világon.

hamilton_silv_esogumi

A statisztikákat áttekintve azt láthatjuk, hogy a keményebb keveréken futották a legjobb köröket, Hamilton Rosberg és Massa előtt szerezte meg a verseny leggyorsabb körét. A futam elején bokszba kényszerülő, s így alternatív taktikára váltó Fernando Alonso volt a leggyorsabb a közepes keveréken, ám ő kisebb üzemanyagszinttel körözhetett ezen az abroncson, mint legtöbb riválisa. Az intermediate-eken Kimi Raikkönen futotta a legjobb kört, amit az is befolyásolt, hogy a finn az esős szakasz vége felé egy újabb, friss szettet rakatott fel autójára.

A leghosszabb etapokat a két Manor teljesítette a verseny során, Merhi és Stevens is 36 kört futott a közepes keverékeken. A keményen Sebastian Vettel körözött a legtovább, korai cseréje és tökéletesen időzített második kiállása közt 29 kör telt el, míg az intermediate-eken Fernando Alonso 14 fordulót tett meg a hajrában.

A Pirelli szokás szerint ezúttal is megjósolta, milyen stratégia vezethet a győzelemre, ám mivel az időjárás (és a két safety car-szakasz) teljesen átrajzolta a verseny képét, természetesen nem volt esély eltalálni a „helyes megfejtést”.

Tagged: