Kilábalhat a gödörből a Sauber?

F1

2015. július 9. csütörtök, 10:49

Szerző: Strommer Benjamin

A bizakodás oka, hogy hosszú szünet után ismét kinevezett technikai igazgatót az F1-es csapat. A két versenyző, Nasr és Ericsson egyaránt bízik benne, hogy vele a helyes útra léphetnek.

A svájci istálló nagyon erősen kezdte a szezont, különösen az Ausztrál Nagydíjon, ahol Felipe Nasr ötödik, Marcus Ericsson nyolcadik pozícióban ért célba. Lendületük azonban hamar elfogyott, Bahreintől kezdődően mindössze két pontot gyűjtöttek, a konstruktőri bajnokságban egészen a hetedik helyig estek vissza, összesen 21 pontjukból 14 Ausztráliából való. A csapat számára azonban reménysugár lehet, hogy a közelmúltban új szakember érkezett hozzájuk Mark Smith személyében, aki a technikai igazgató posztját foglalta el. Szinte hihetetlen, de ez a kulcspozíció James Key 2012-es Toro Rossóhoz való távozása óta üres volt.

„Úgy gondolom, ez a megoldás kezdete lehet” – értékelte a csapat újonc versenyzője, Felipe Nasr az Autosport lapnak Smith érkezését. „Az új technikai igazgató egészében vizsgálja felül az autót, a csapatnak pedig kijelöli a területeket, melyeken rövid, közép- és hosszú távon kell dolgoznunk. Okos lépés volt a csapat részéről, de még időt kell adnunk, hogy a dolgok működjenek.”

Csapattársa, Marcus Ericsson személyesen is ismeri Smitht, aki 2014 májusáig ténykedett a Caterhamnél, ahol a svéd tavaly versenyzett. „A tapasztalataim Markkal pozitívak. Hosszú ideje itt mozog, az ő rutinja pedig hasznos a miénkhez hasonló csapatnak. Olyan embert akartunk találni, aki az istállót a helyes irányba vezetheti. A versenyző nézőpontjából pozitív látni, hogy mindenki hajt és igyekszik a megfelelő irányba menni.”

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn arról beszélt, hogyan fogják az új szakembert szervezeti struktúrájukba illeszteni. „Privát csapatként, különösen, amikor változnak a szabályok, vagy mint a mi esetünkben, mikor próbáljuk az autót javítani, nehéz a feladatot ellátni, ha kevés emberünk van. Megtartjuk a jelenlegi struktúrát, ő pedig olyan feladatokért lesz felelős, amely ezeket területeket íveli át. Ez azt jelenti, hogy egyes vezetők kapacitása felszabadul, és jobban összpontosíthatnak arra, ami a szakterületük” – magyarázta az indiai származású csapatvezető.

Tagged: