Rosberg: Több esélyem nyílik megelőzni Lewist

F1

2015. július 18. szombat, 11:31

Az F1-es Magyar Nagydíj az utolsó verseny lesz, ahol a mérnökök még teljes támogatást adhatnak pilótáiknak a rajtprocedúra alatt – Nico Rosberg szerint az új szabály neki kedvezhet majd.

Ritkán fordult elő a két Mercedes esetében, hogy a versenyzők helyet cseréljenek a rajt után, Ausztriában mégis megtörtént: Nico Rosberg bevágott Lewis Hamilton elé, ennek volt köszönhető, hogy nagyobb előnyt is ki tudott építeni magának, végül pedig megnyerte a versenyt. A német pilóta szerint nem lesz nagyon nehéz alkalmazkodni a Belga Nagydíjtól életbe lépő új rajtprocedúra-szabályokhoz, sőt, szerinte ez újabb lehetőség arra, hogy többször is megismételje spielbergi mutatványát.

„Kihívás lesz, mert eddig teljesen a mérnökök kezében volt az irányítás, akik minden megállítást megcsináltak” – nyilatkozta Rosberg egy Petronas szponzori eseményen. „Mostantól kezdve minden rajtunk múlik majd, ami nagy változás, de mindenképp érdekes lesz. Könnyű, de egyben komplex feladat előtt állunk.” Rosberg és Hamilton már a Brit Nagydíj rajtjánál is megküzdött az elemekkel, ahol mindkét Williams átugrotta őket.

A német pilóta szerint ez a gyenge tapadásnak és a kuplung nem éppen tökéletes beállításainak volt köszönhető, ezért a változtatás hasonló kavalkádot eredményezhet a soron következő versenyeken is. „Néhány dolog meglepett minket, például a tapadás alacsony mértéke a rajtnál, és a kuplung is, a korábban tapasztaltakhoz képest. Nem végeztünk tökéletes munkát, és mivel több lesz a változó, többször is láthatunk hasonló eseményeket, és nehéz lesz megjósolni, hogy mi fog történni.” Rosberg szerint azonban előnyére is válhat a szabályozás. „Örülök neki, mert ez egy újabb terület, ahol legyőzhetem Lewist. Eddig nehéz volt, mert nem a versenyzők kezében volt az irányítás.”

Tagged: