Jules Bianchi: Mindörökké 17-es

F1

2015. július 20. hétfő, 16:23

Szerző: Gellérfi Gergő

Az FIA megtette, amit meg kellett tennie: a 17-es rajtszámot soha, egyetlen F1-es autón sem láthatjuk többet, mindörökké a péntek este elhunyt Jules Bianchié marad.

Amiről már napok óta szó volt a világhálón a rajongók körében, az FIA döntésének értelmében most megvalósul: a 17-es szám mindörökké Jules Bianchié marad, a Formula-1 történetében először vonultatnak vissza egy rajtszámot.

Az FIA közleményében a következő olvasható: „Mivel az F1-es autók rajtszámait immár a versenyzők maguknak választják, az FIA úgy hiszi, hogy az a megfelelő lépés, ha visszavonultatja Jules Bianchi 17-es rajtszámát. Ez azt jelenti, hogy a 17-es számot soha többé egyetlen autó sem használhatja az FIA Formula-1-es világbajnokságában.”

bianchi_17

A sors furcsa játéka, hogy a szám, mely mindörökre összekapcsolódik Jules Bianchi nevével, tulajdonképpen csak kényszerből került hozzá, hiszen a francia versenyző eredetileg a 7-es, a 27-es és a 77-es számokat kérte magának, amikor minden versenyző választhatott magának hármat a 2014-es szezon előtt. A mezőnyből egyedüliként azonban mindhárom választott számát „elvitték előle”, így negyedikként jelölte meg a 17-est.

Mostanra azonban ez már a múlté, tizenöt verseny is elég volt ahhoz, hogy a 17-es szám elválaszthatatlanul hozzákapcsolódjon a francia pilótához. Az elmúlt kilenc és fél hónapban, míg balesete után kórházban feküdt, neki szóló üzenetek ezreit jelölték meg rajongói a #JB17 hashtaggel. Épp ezért az FIA döntése egy olyan lépés, amit csak üdvözölni lehet.

Tagged: