MR: Első és második hely a hétvégi ralisprinteken!

Rali

2015. július 22. szerda, 16:35

Az elmúlt hétvégén az MR Racing két párosa is érdekelt volt a MARB két különböző fordulóján. Vincze Marci és Szőllős Róbert az első helyet szerezte meg a Mátra Ralin, míg Nagy Balázs és Istovics Gergő a 3-as kategória ezüst érmével térhetett haza a porrogszentkirályi 7x Görbe Kupáról. Az ellenfelek mellett ezúttal a hatalmas hőséggel is meg kellett küzdenie a csapat párosainak a vasárnap.

Vincze Marciék az Északi Régió negyedik állomásán, a Mátra Rally-n négy alkalommal autóztak a klasszikus, Mátrakeresztes – Mátraszentimre szakaszon, ahol minden alkalommal a szécsényi pilóta teljesítette a legjobb időt. 

„Felkészültünk, az autó tökéletesen működött, de nagyon meleg volt a futamon. A rajt illetve a cél között 15 fok volt a hőmérsékletkülönbség, Lent 40 0C, fönt pedig 25 0C. Szerencsére a szervizünk a Mátra tetején volt, úgyhogy ott még el lehetett viselni a hőséget. A rajtban olykor 40 fok volt, az autóban pedig 70-80 fok környékére kúszott fel a hőmérséklet, ami embert próbáló volt. Sajnos, ez egyik alkalommal 10-15 percet várakoztunk a rajtban, mert az egyik előfutó beesett az árokba. Szinte elviselhetetlen teljes menetfelszerelésben, járó motorral állni és várni, de ezt a kellemetlenséget leszámítva remek verseny volt a Mátra Rally. Szőllős Robi barátom már régóta mondogatta, hogy a bakancslistáján az elsők között szerepelt, hogy versenyezhessen velem egyszer egyet. Állandó navigátorom, Szedő Csabi nem ért rá a hétvégén, így eleget tudtam tenni Robi kérésének és együtt csináltuk meg a Mátra Rally-t. Az első két felmenetel még nem volt tökéletes, össze kellett csiszolódnunk, igaz ez az időkőn nem látszott. A harmadik, negyedik körre már nem volt probléma az összhanggal. Horváth Balázs is eljött erre a futamra az S-2000-es Skoda Fabiával, vele jókat meccseltünk, de szerencsére végig gyorsabb voltam nála, minden körben 5-6 másodperccel magam mögé tudtam utasítani. Az autó és a csapat is kiválóan működött, szóval remek hétvége volt a mostani!” 

A Déli Régió Rallye Sprintesei ezúttal új helyszínen, a Somogy megyei Porrogszentkirályon mérhették össze a tudásukat egy 8.5 kilométer hosszú pályán. Nagy Balázs és Istovics Gergő az abszolút hetedik, a 3-as kategória második és a Suzuki Kupa első helyén végzett a most debütáló 7x Göbe Kupán.  

„Az új gyorsasági nagyon profi volt, igazi, ízig-vérig rali pályán versenyezhettünk! Annak ellenére nagyon élveztük, hogy borzasztó meleg volt. Az első gyorsaságin próbáltunk egy elég jó húzósat menni, persze csak a Suzukikhoz képest, mert azt tudtuk, hogy Kaltenecker Ádámékkal nem tudjuk felvenni a versenyt, de próbáltunk hibamentesen, stabilan menni, ami szerintem össze is jött. A második gyors még jobb volt egy picit, így két kör után öt másodperccel álltunk a Téczely – Bányai kettős előtt. A harmadik gyorson magunkhoz képest rontottunk, de még így is öttel jobbat jöttünk, mint Téczelyék. Az utolsó gyorsaságin már nem siettünk, mint ahogy talán senki más sem, mert a nagy melegben megolvadt a kátrány az aszfalton és az borzasztóan tud csúszni, így inkább nem kockáztattunk.  Az új pályának köszönhetően a navigátorok szerepe is felértékelődött, nem lehetett csak fejből menni. Ahogy mondtam is, szuper verseny volt a porrogszentkirályi és jó lenne, ha még több új helyszínnel bővülne a versenynaptár!”