Retro
2015. augusztus 7. péntek, 11:47
Jack Brabham karnyújtásnyira került ahhoz, hogy az F1 történetében először csapatvezetőként legyen világbajnok, de sajnos nem csak került be a sportág nagykönyvébe az 1966-os Német Nagydíj.
Az 1966-os Német Nagydíjra a két világbajnoki cím birtokában saját csapatot alapító, s azt rövid idő alatt az F1 csúcsára repítő Jack Brabham óriási formában érkezett meg. Miután a Repco-motoros BT19-essel zsinórban három futamot megnyert, több mint kétszer annyi ponttal állt a bajnoki tabella élén, mint amennyit a második helyen álló Graham Hill gyűjtött addig. Egy németországi siker ezzel azt jelenthette volna, hogy az ausztrál versenyző fél lábbal már belép a harmadik világbajnoki cím kapuján, nem csoda, hogy nagyon fogadkoztak a Brabhamnél a verseny előtt.
A verseny rajtja
Az időmérő edzés viszont nem sikerült valami jól az előző két hétvégén pole-t szerző ausztrálnak, hiszen csak az ötödik rajthelyet szerezte meg, előtte négy másik márka (és négy különböző motorgyártó) négy versenyzője sorakozhatott fel a rajtrácsra: Clark a Lotusszal, Surtees a Cooperrel, Stewart a BRM-mel és Scarfiotti a Ferrarival.
Az első körben viszont Brabham ellentmondást nem tűrően tört az élre a nedves pályán: az első 23 kilométer után (ne feledjük, a Nordschleifén járunk!) már ő állt az élen, nyomában Surteesszel és annak márkatársával, a kilencedik rajthelyről előretörő Jochen Rindttel. A hátsó régióban baleset történt: az F2-es Matrával induló Jacky Ickx és a privát Brabhamet vezető John Taylor összeütközött, s utóbbi súlyos égési sérüléseket szenvedett. Bár kórházba vitték, s hosszú heteken át küzdöttek az életéért, az ötödik futamán rajthoz álló brit versenyző egy hónappal később elhunyt.
Gurney egy ugratón az Eagle-lel
A mezőny természetesen nem sokat tudott ekkor arról, hogy mekkora a baj, a Nürburgringen sosem számított ritka látványnak egy-egy összetört vagy égő versenyautó. A harc dúlt az élen, bár Brabham végig kezében tartotta a vezetést, Surtees kemény küzdelemre kényszerítette a kétszeres bajnokot. Egészen az utolsó előtti körig, amikor műszaki hiba érte utol a britet, így örülhetett annak is, hogy a második helyét meg tudta őrizni.
A harmadik pozícióban Jochen Rindt ért célba 2:32,6 hátrányban, ami a legtöbb pályán kört jelentett volna, itt viszont minden pontszerző körön belül ért célba, így a két BRM, Hill és Stewart is, valamint a ferraris Lorenzo Bandini, aki közel tizenegy perccel Brabham mögött látta meg végül a kockás zászlót. Rajtuk kívül csak két F1-es autó futott be, valamint négy Formula-2-es gép, közülük elsőként a nyolcadik helyezett Jean-Pierre Beltoise.
A futamról készült videó első része, Taylor balesetének utóhatása 03:30-nál látható – a verseny egésze megtalálható a YouTube-on e videóhoz hasonló címekkel, összesen nyolc részben
A verseny utolsó harmadában balesetet szenvedő Jim Clark viszont nem, amivel végleg lemondhatott a bajnoki címről, hiszen továbbra is csak hét pontja volt az összetettben, miközben Brabham 39-re növelte egységei számát. Őt a 17 pontos Hill és a 15-15 egységet gyűjtő Surtees és Rindt követte, ami azt jelentette, hogy a soron következő három futamon egyetlen második hely is elég volt az ausztrál számára, hogy történelmet írjon, azaz elsőként legyen saját csapatával világbajnok.
A hőstett, mint tudjuk, végül sikerült, a következő versenyen úgy avatták világbajnokká Brabhamet, hogy célba sem kellett érnie ehhez. Erről a futamról, az 1966-os Olasz Nagydíjról tavaly ősszel, Retro-rovatunk egyik legelső írásában emlékeztünk meg, melyet ide kattintva találhattok meg.
