Rögbi Eb – Erőn felüli női szereplés, búcsúzó férfiak

Véget ért a Rugby Europe Trophy 7’s, ez az olimpiai hetes szakág másodosztályú kontinensbajnoksága. A magyar női válogatott az ötödik helyen végzett, a férfiak pedig a 9. helyen zártak, így kiestek. Jövőre a III. divízióban folytatják.

rögbi

A magyar női rögbiválogatott az ötödik helyen végzett a Rugby Europe Trophy 7’s budapesti állomásán, ezzel ötödikként zárt az Eb-sorozatban. A Kincsem Parkban megrendezett kontinensbajnokságot az ukránok nyerték meg. Ukrajna ezzel a sikerrel megnyerte a 2021-es Rugby Europe Trophy 7’s-t.

A férfiválogatott két győzelmet is behúzott vasárnap. Előbb a horvátokat győzte le a magyar nemzeti csapat, majd Luxemburgot 28-7-re. Ennek ellenére kilencedikként végeztek, és búcsúztak a másodosztálytól. Az aranyérmet Budapesten a belgák szerezték meg.    

Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke elmondta, a női csapat eredménye megsüvegelendő.

„Több újonc kapott helyet a keretben, volt is lehetőségük hazai környezetben bizonyítani. A nők jelenleg ezzel az eredménnyel az európai toplistán a 14. helyet foglalják el, ez dicséretes eredmény. A férfiak esetében azt gondolom, ki kell tudnunk lépni a saját árnyékunkból. Akár lehet a jövő sportja is Magyarországon, ha kellő szakmaiságot és pénzügyi hátteret teszünk mögé, mint olimpiai sportághoz”- összegzett Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke.

Budapest az idei kontinensbajnoki állomás után az elkövetkező három évben is megrendezi a Rugby Europe Trophy 7’s-t.

„Négy évre kaptuk meg a rendezési jogot. Úgy gondolom, hogy a nehézségek ellenére, amit a térségre lecsapó viharok jelentettek, jól vizsgáztunk házigazdaként. Folyamatosan kapom az elismerő és gratuláló e-maileket a külföldi delegációktól. Bízom benne, hogy jövőre minden tekintetben felül tudjuk múlni az idei kontinensbajnokságot.” – tette hozzá a Magyar Rögbi Szövetség elnöke.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS