Button: Nem várunk csodát egy nap alatt

F1

2015. szeptember 14. hétfő, 17:16

A brit pilóta – noha természetesen javulni szeretne – nem fűz nagy reményeket az F1-es Szingapúri Nagydíjhoz, de már alig várja, hogy a szezon egyik legizgalmasabb helyszínén versenyezzen.

Jenson Button ódákat zeng a szingapúri pályáról, amely inkább a múltbéli sikereknek köszönhetőek, mintsem a hatalmas elvárásoknak a 2015-ös verseny előtt. A McLaren versenyzője 2011-ben és 2012-ben is másodikként zárt, előtte pedig egy negyedik és egy ötödik helyet gyűjtött – tavaly viszont ez volt az egyetlen helyszín, ahol az eredménylistán kiesőként szerepelt a neve.

A brit a szezon másik két leglassabb pályáján – Monacóban és a Hungaroringen – szerzett csak pontot idén, így talán ez is némi okot ad Buttonnak arra, hogy örömmel, ne pedig frusztráltan várja a városállam futamát. „Szingapúr mindig különleges verseny a naptárban” – idézte Buttont a McLaren verseny előtti sajtóközleménye. „Volt néhány nehéz versenyünk idén, de már mondjuk egy ideje, hogy most olyan versenyek következnek, melyek egy fokkal jobban illenek a csomagunkhoz.”

„Nincs kétségünk afelől, hogy kemény munka van előttünk, és nem is várunk csodát egy nap alatt. Szingapúr fantasztikus pálya, az egyik leghosszabb versenyünk lesz időtartam szempontjából, és a biztonsági autó is gyakran megjelenik. Szóval itt bármi megtörténhet. Reméljük, sokat tudunk tanulni majd arról, hogy az autónk hogyan működik a jelenlegi beállításokkal, és megpróbálunk annyi pozitívumot összegyűjteni majd, amennyit csak lehet. Az autónk jobban teljesít az ilyen típusú pályákon, így remélem, lesz okom majd az örömre a hétvégén” – mondta Button.

„Minden pilóta várja a Szingapúri Nagydíjat, hiába a hőség, a mesterséges fények, a bukkanók és a verseny hosszúsága, ez a szezon egyik legnagyobb kihívása. Hamar ez lett a naptár egyik legnépszerűbb versenye, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Már attól a perctől beleborzongunk a helyszín légkörébe, ahogyan leszállunk a repülőről” – tette hozzá 2009 világbajnoka.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: