Vitorlázó műrepülés – Tóth Ferenc megvédte világbajnoki címét!

Magyar győzelemmel ért véget a vitorlázó műrepülőknél az idei világbajnokság. A lengyelországi Lesznóban ugyanis Tóth Ferenc ezúttal (is) diadalmaskodott. A magyar világklasszis zsinórban hatodszor védte meg címét a vébén.

Tóth ezzel egyben egyfajta világrekordot is felállított, hiszen a hét világbajnoki címe mellett begyűjtött három Eb-aranyat, mindezek mellett a legutóbbi Világjátékokat is megnyerte.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az egyes vb-k előtt nem jut eszembe az, hogy ez már – ha sikerül – hányadik címvédésem lesz. De aztán rendre kitörlöm ezeket a gondolatokat. Az az ideális állapot, hogy minden verseny egy új megmérettetésnek számít. Csak így szabad ezt csinálni…” – mondta Tóth Ferenc, aki beszámolt arról is, hogy koronavírus-járvány miatt nem a szokásos felkészülési idő állt rendelkezésére.

„Rendhagyó időszak van mögöttünk. Csak a nyár elején sikerült elkezdeni a komolyabb edzéseket, ennek fényében különösen értékes ez a világbajnoki arany” – tette hozzá a magyar versenyző. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS