Vettel nem veszi be a Mercedes gyengélkedését

F1

2015. szeptember 18. péntek, 18:29

A Ferrari két pilótáját nem könnyű holmi pénteki edzéseredményekkel megtéveszteni – Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel nyomatékosan emlékeztetett mindenkit arra, hogy milyen napot írunk.

A második szingapúri szabadedzés a Mercedes megszokottnál gyengébb formájáról maradt emlékezetes, hiszen autóik csak a 4. és 7. helyen zártak, de Vettel szerint ez még semmiféle bizakodásra nem ad okot. Az ötödik pozícióban végző német csak a saját dolgával törődik, és azzal egyelőre csak részben van kibékülve.

„A rövid etapjaimmal nem voltam teljesen elégedett, ezért az időmérőre ebben mindenképp előre kell lépnünk. A versenyre azonban elfogadhatónak tűnik a helyzet, megvan a tempónk” – mondta a német az edzésnap után.

„Mindig nehéz jósolgatni a pénteki eredmények után, de úgy gondolom, mi jó napot zártunk. Az autó látszólag jól működik, és szerintem még van tér a javulásra. A Mercedes pedig nyilvánvalóan gyors lesz. Nem tudom, hogy ma mi történt velük, de egy kicsit lassúnak tűntek. Viszont biztos vagyok benne, hogy ez megváltozik holnapra. Tudjuk, hogy egyes Mercedes-csapatok általában nem mutatnak meg mindent pénteken.”

2e905f13670c88b16d19eac5ab2aa6c2

Raikkönen szerint is ugyanez a nap van – ő akkor hangsúlyozta ezt ki, amikor a megtáltosodó Red Bullról kérdezték, amely csapat két autója közé férkőzött be ő maga a második edzésen.

„A Red Bull gyorsnak tűnik, de még csak péntek van. Nekünk többé-kevésbé rendben volt a napunk, de persze van még hova fejlődni. A köridőkből még nehéz bármilyen következtetést is levonni” – nyugtázta a finn, visszhangozva csapattársa szavait.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: