Button elárulta, milyen lesz a tél a McLarennél

F1

2015. november 13. péntek, 16:17

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

A 2009-es F1-es világbajnok szerint a McLaren és a Honda kapcsolata még mindig nagyon fiatal, de jövőre már sokkal nagyobb tapasztalattal a hátuk mögött fognak visszatérni.

Nagyon nehéz szezon végéhez közelednek a McLarennél, de a csapat világbajnokai, Fernando Alonso és Jenson Button is magabiztos azt illetően, hogy jövőre már komoly riválisként kell számolni velük. A spanyol 2,5 másodperc javulást vár körönként, Jenson Button pedig reméli, hogy az Abu Dhabi Nagydíj után felpörgetett munka meghozza a gyümölcsét 2016-ban.

„Folyamatosan mondogatjuk, de még mindig nagyon fiatal partnerkapcsolatról van szó” – idézte Buttont a Crash.net. „Nagyon sokat tanultunk idén – a motorokról, és az aerodinamikáról is, hiszen ez az autó teljesen más volt, mint egy ’normális’ McLaren. Természetesen nagyot kell előrelépnünk, ami miatt hosszú és kemény tél vár ránk, de emellett izgalmasnak is ígérkezik.”

„Mindenki ismeri a McLarent, és tudja, hogy milyen eredményeket ért el. Ez ugyanaz a csapat, annak tekintetében, hogy mit csinálunk egy versenyhétvégén. Nagyon jó munkát végzünk, megpróbáljuk kihozni a legjobbat abból, amink van, és próbáljuk kiaknázni a bennünk rejlő potenciált. De mivel a mi projektünk fiatalabb a többiekétől, mindez időbe telik, és szezon közben nehéz nagy változásokat elérni. Az előttünk álló télen végre kell hajtanunk ezeket a változásokat, hogy sokkal erősebbek legyünk jövőre.”

Noha Button a lehető legnagyobb mértékű fejlődést szeretné elérni jövőre, nem akar jóslatokba bocsátkozni esetleges győzelmekről. „Nem leszünk ott, ahol most vagyunk. Az élen akarunk harcolni – hogy győzni fogunk-e, vagy sem, az más kérdés, de az élen szeretnénk lenni jövőre. Nagyon keményen dolgozunk ezért, és még az olyan nehéz időkben, mint amilyen a mostani, még mindig telve vagyunk önbizalommal. A csapat megállás nélkül dolgozik az autó és a motor fejlesztésén, és remek légkör uralkodik nálunk – úgy gondolom, ez sokak számára meglepő lehet.”

A brit pilóta előretekintett a Brazil Nagydíjra is: „Egyértelmű, hogy nem lesz könnyű hétvége, de biztosan jobb lesz a legutóbbinál!” – utalt Button a gyengén sikerült mexikói hétvégére. „A legjobbat fogjuk kihozni magunkból, ahogyan mindig is tesszük.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: