Sainz: Jövőre megmutatom Max ellen

F1

2015. november 24. kedd, 08:38

Szerző: Strommer Benjamin

A spanyol újoncot háttérbe szorítja a remeklő Max Verstappen, a Toro Rosso pilótáját pedig az sem segíti, hogy csapattársa majdnem háromszor annyi ponttal rendelkezik, mint ő.

Annak ellenére, hogy év elején a Toro Rosso két újonc versenyzője hasonló eredményeket szállított, egy ideig pedig Carlos Sainz állt előrébb a bajnokságban, a mérleg azóta jelentősen Max Verstappen felé billent. A két negyedik helyet is gyűjtő 18 éves holland 49 egységgel rendelkezik, míg Carlos Sainz csupán 18-cal, legjobb eredménye hetedik pozíció – a pontversenyre pillantva könnyen ki lehet jelenteni, hogy Verstappen lemosta a pályáról csapattársát.

„Jó versenyző, ezt mindenki tudja, én sem tagadom” – nyilatkozott a spanyol AS lapnak Sainz csapattársáról, azonban kiemelte, kettejük összehasonlítása top 10-es eredmények alapján nem igazságos, 2016 pedig, amikor újra kollégák lesznek, reálisabb képet mutat majd. „Jövőre jobb lehetőségünk lesz, hogy egyenlő feltételek mellett versenyezzünk. Idén annyi megbízhatósági problémával kellett megküzdenünk, hogy a pontok összevetése nem igazságos.”

Az AS némi túlzással úgy fogalmazott, Sainz autójának „mindegyik versenyen” akadt műszaki gondja. A spanyol hétszer kiesett, de elmondása szerint olyan versenyei sem voltak problémamentesek, amelyek annak tűntek. „Sok olyan gondunk is volt, amelyről csak a csapatom tagjai tudnak. Ezért most mosolygok és hallgatok. Az F1 nem olyan sport, amelyet könnyű kizárólag az eredmények alapján megítélni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: