„Kimi megizzasztotta párszor Sebastiant”

F1

2015. december 12. szombat, 08:58

A Ferrari műszaki vezetője, James Allison szerint a csapatnak reális esélye van arra, hogy jövőre egy szinten legyen a Mercedesszel. Értékelte a két F1-es versenyzőt is, megdicsérve Kimi Raikkönen teljesítményét.

Idén a Ferrari lépett elő a Mercedes első számú üldözőjeként – egy-két versenyt leszámítva ezt a státuszt egész szezonon át fenn tudták tartani –, időnként még megverni is sikerült őket: Sebastian Vettel győzött azon a három futamon, ahol nem a stuttgartiak valamely pilótája nyert. Sokan bíznak abban, hogy 2016-ban a maranellói istálló már egyenrangú ellenfél lesz, közéjük tartozik James Allison, az olaszok technikai igazgatója is:

„Ha mindent sikerül elvégeznünk, amit szeretnénk, reális az esélyünk, hogy a következő egy klasszikus F1-es év legyen – ami pedig a Ferrarit illeti, azt remélem, hogy még erősebb lesz. Persze mondani könnyű, megvalósítani viszont sokkal, sokkal nehezebb” – mondta a 47 éves Allison a BBC Sportnak adott interjújában. A szakember 2014-ben csatlakozott az istállóhoz, munkája azonban igazán csak az idei autó, az SF15-T tervezésében érvényesült.

Allison mindkét versenyzőről beszélt, különösen dicsérte Sebastian Vettelt, akit Michael Schumacherhez hasonlít. „Fogjuk meg az évét úgy, hogy a leggyengébb versenyét nézzük, ami Bahrein volt, ahol egy-két hibát követett el. Nem volt olyan jó autónk, mint a Mercedesnek, ez nyilvánvaló, mégis megnyertünk három versenyt, mindet Sebastian által. Körről körre, versenyről versenyre csodákat tesz, amiket mi kérünk tőle. Aztán, alkalmanként, egyszer vagy kétszer az egész évben, ezer kör alatt, látod, hogy nem egy gép van ott, hanem egy ember. Ez pedig azt tanúsítja, milyen óriási eredményeket sikerült elérni az összes többi versenyen.”

„Elsősorban azt szeretnéd egy versenyzőtől, hogy legyen gyors, és ne kövessen el hibákat. Aki azonban ilyen, az nem feltétlenül a legrokonszenvesebb személyiség. Sebastian az olyan szokatlan karakterek közé tartozik, akik egyenesek, közben pedig könnyű velük kijönni. Nem jó dolog, ha valakinek egyáltalán nincs egója, ő azonban kordában tartja a sajátját, hogy egy csapat része lehessen. Két emberrel dolgoztam együtt, akik igazán értékelték, hogy egy csapat tagjai, egyikük Michael volt, a másik pedig Sebastian. Nem azért mondom, hogy másokra rossz fényt vessek, de ez különös erősség mindkettejük számára” – vont párhuzamot Schumacherrel.

„Ami Kimit illeti, néhány alkalommal megizzasztotta Sebastiant, és arra sarkallta, hogy megerőltesse magát, ha hátul akarja tartani a csapattársát” – tért ki a másik versenyzőre, Kimi Raikkönenre, akinek szezonját a „se hús, se hal” szólással jellemezte. „Máshol, mint Silverstone-ban, Sebastian őszintén elismerte, hogy a pálya bizonyos szakaszain nem tudta felvenni a versenyt Kimivel. Máskor azonban becsúszott pár hiba, és balszerencsés is volt, amikor a megbízhatóság épp őt hagyta faképnél.”

„De a szezon során azt láthattuk, főleg mostanában, hogy Kimi igazán megdolgoztatja a pénzéért Sebastiant. Várom a következő idényt, mert tudom, hogy a kapcsolatuk erős marad, és egymást fogják motiválni. Kimi egy rendkívül tapasztalt és erős versenyző is egyben. Kíváncsi vagyok, mire lesz képes jövőre.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: