Hyundai Motorsport: Boldog nagy család

Rali

2016. január 5. kedd, 10:15

Három elsőszámú pilótával teljesítenek egy elégedettségre okot adó szezont, véli Michel Nandan, a Hyundai Motorsport vezetője.

Dani Sordo a rali világbajnokság egyik legközkedveltebb figurája, a derűs spanyollal senkinek sem lehet problémája. Csapattársainak, Thierry Neuville-nek és Hayden Paddonnak azonban voltak nézeteltérései a 2015-ös idény során. A belga egyre ingerlékenyebb vált, miután új-zélandi kollégájának sebessége az év során folyamatosan javult.

hyundai-ng-i20-wrc_31

Paddon azt mondja, ami történt, már a múlté. „Egyes kívülállók úgy fogták fel, hogy némi észjáték megy közöttünk, de nem így volt, figyelmen kívül hagytam, amit Thierry csinál, és csak a saját játékomra fókuszáltam” – mondta el a kivi pilóta, aki Szardínián megszerezte élete első dobogós helyezését. „Tudjuk, hogy Thierry gyors lesz idén. Fontos, hogy megnyomjuk a reset gombot és csapatként menjünk előre mindannyian.”

Neuville beismerte, hogy nem tette őt a szervizpark legnépszerűbb figurájává néhány kommentje, ugyanakkor bizakodó a képességeit illetően, hogy a képes visszatérni a helyes útra. „Kritizáltam a csapatot, ami talán nem volt elég okos dolog” – nyilatkozta. „Úgy gondolom azonban, hogy szükség volt erre, ugyanakkor még nehezebb lett ezek után. Mindez azonban nem változtat azon, ami történt. Csak előre tudok nézni.”

A brit újság, a Motorsport News által feltett kérdésre, hogy ismét vezető szerepet fog-e a csapatban betölteni, így válaszolt: „Biztosan, vezettünk 2015-ben is – elsők vagyunk a Hyundai-nál még mindig. A végén nem voltak jobbak a többiek.”

Nandan versenyzői felállással kapcsolatos magyarázata magától értetődő. „Nincs elsőszámú pilóta a csapatunknál” – magyarázta a szakvezető. „Mindhárom versenyző ott lesz a tizennégy futamon. Egyenlőség van mindannyiuk számára. Csupán annyi, hogy lesznek, akik a Hyundai Shell World Rally Team számára szereznek pontot, és lesz, aki a Hyundai Mobis World Rally Team számára, ugyanazon a szinten lesznek ugyanakkor mindannyian ugyanazzal, mondjuk úgy, az eszközzel, és pontosan ugyanazt tudják csinálni. Valóban ugyanazt a termékminőséget adjuk számukra az autók és a tesztelési idő tekintetében, ez nem egy probléma.”

Kevin Abbring is rajthoz állhat a világbajnokság egyes futamain, a holland versenyző egy negyedik i20 WRC-vel, valamint az i20 R5-ös változatával fog indulni.

Neuville az őt kritizálóknak is üzent, mégpedig hogy nézzék meg alaposan a szakaszidőket annak függvényében, hogy a csapattársaival milyen rajtpozíciót foglaltak el. „Nem voltunk padlón” – mondta. „Az a baj, hogy az emberek nem töltenek időt azzal, hogy megfelelően kianalizálják a helyzetet. Amikor Sebastien Ogier elsőként fut, Jari-Matti Latvala másodikként, Andreas Mikkelsen harmadikként, én pedig ötödikként, sokkal könnyebb Sordónak és Paddonnak, amikor tízedikként és tizenegyedikként vannak az úton. Ez egy súlyos dolog volt mindenhol. Az egyetlen verseny, ahol előny volt ez számomra, Nagy-Britanniában volt, és mindkettejük előtt voltam, amikor elvesztettük a kerekünket; két szakaszt teljesítettünk csupán, de egy nagy előnnyel rendelkeztünk már.”

Forrás: www.formula.hu – RSS