Rali
2016. január 5. kedd, 09:50
Várkonyi Szabolcs neve a nemzetközi gyorsasági szakaszokon is ismerős a rali szerelmeseinek, de a 2015-ös esztendőt ő is a Hungaroringen zárta, egy Mitsubishi volánja mögött.
Mielőtt belevágnánk a szilveszter rali történéseibe, kíváncsian várjuk, hogy hogyan sikerült versenyzői szempontból Várkonyi Szabolcs 2015-ös éve.
– Voltak jó és kevésbé jó versenyeink. Nagyon fontos lépés volt, hogy lecseréltük a Hondát egy Peugeot 208 R2-re, amivel nagyon meg vagyunk elégedve. Nagyon jó volt a Janner Rallye, amit 2WD 4. helyen fejeztünk be, ami azért is nagyon élvezetes volt, mivel rég volt ekkora hó ezen a versenyen, ráadásul úgy néz ki, sokáig ez volt az utolsó Janner. Az írországi ERC kevéssé volt sikeres, pedig nagyon élveztük azt is, annál jobban sikerült a belga, a rengeteg indulóból a 7. helyen végeztünk.
Rengeteget versenyzel külföldön, miben látod a különbséget a hazai és a határainkon túli versenyek között?
– A legfontosabb különbség, hogy érződik, hogy kint a versenyzőkért és a nézőkért rendezik a versenyeket, de ennél mélyebben most nem boncolgatnám a témát, nem elég a hely.
Próbáltál már egy-két versenyautót pályafutásod során. Tapasztalataid szerint melyik és milyen az “igazi” rali autó?
– Számomra mindenképpen olyan, amelyikben szekvenciális váltó van, ez adj az igazi élvezetet, bár most, hogy próbáltam egy Mitsubishit is, bevallom a 4WD hajtás is nagyon tetszik, így legszívesebben egy R5-ös autó az, amivel versenyeznék.
Térjünk vissza a Szilveszter Ralira. Hogyan sikerült a Hungaroringen és környékén rendezett verseny a számotokra?
– Ahhoz képest, hogy életemben először vezettem ilyen autót, meg vagyok elégedve az eredménnyel, bár lehettem volna gyorsabb is. Volt egy átlagidős gyorsunk, 2-szer megforogtunk, de mindegy, itt nem is az eredmény volt a legfontosabb, ráadásul a mi autónk megfelelt a nemzetközi szabályoknak, tehát nem volt benne kisebb szűkítő.
A Mitsubishi miképpen “muzsikált”?
– Az autó hibátlan volt a versenyen, a beállításai is jók voltak, bár a vége felé, mikor már száradt a pálya, picit keményíteni kellett volna rajta.
A navigátor jól teljesített?
– Mindkét navigátor jól teljesített, az első körben fotós barátom, “MGR” ült a jobb oldalon, őt váltotta a feleségem, bár itt azért navigátor nélkül is eltaláltam volna.
Vannak már tervek az idei évre?
– Sok tervünk van, az első már meg is hiúsult, terveztük a Monte-Carlo ralit, de most nem jött össze. Az ERC-ben és Mitropa Cupában fogunk versenyezni, valószínűleg sehol nem teljes bajnokságot megyünk, az túl nagy falat. megyünk a már megismert versenyekre. Bár kezdésnek a Kanári szigeteki ERC futamot találtuk ki, ami bár ismeretlen, a pályái talán fekszenek nekem. Az ERC-ben marad a Peugeot, néhány Mitropa Kupa versenyen tervezzük a Mitsubishit is kipróbálni.