Kiderült, mi lesz Carmen Jorda szerepe a Renault-nál

F1

2016. február 8. hétfő, 06:31

Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI

Carmen Jordát, a Lotus tavalyi fejlesztőversenyzőjét idén újra láthatjuk az F1-es nagydíjhétvégéken – a spanyol pilótanő elárulta, milyen szerepe lesz a 2016-os szezonban.

Jorda tavaly a versenyek helyszínein együtt dolgozott a csapattal, és a fejlesztőversenyzői szerepben segítette őket ahhoz, hogy minél több visszajelzést és adatot kapjanak az autóról. A 27 éves pilóta elárulta, ez idén sem fog megváltozni, ugyanaz lesz a munkája – immár a gyári Renault színeiben. „A jó dolog az, hogy a Renault abba a szerepbe helyezett, hogy versenyezhetek, és ez az, amit én akarok” – nyilatkozta.

 Jorda

„Még mindig a csapattal vagyok, nagyon örülök, mert ez egy hosszú távú projekt” – folytatta. Jorda azt is hozzátette, nincs problémája azzal, hogy a Renault egy új tesztpilótát szerződtetett Esteban Ocon személyében. A fiatal versenyző a Mercedes utánpótlás-programjában vett részt, azonban a Renault lecsapott rá, így 2016-ban őket segítheti munkájával. „Nagyon boldog vagyok, hogy franciaként egy francia csapatot erősíthetek” – mondta Ocon.

„Igaz, hogy a Mercedesszel egy hosszú távú szerződést kötöttem 2015 végén, szóval nagyon örülök, hogy ők és a Renault lehetővé tették ezt számomra” – folytatta. A mindössze 19 éves pilóta helyzetét segítette az, hogy új csapatának versenyigazgatója, Frederic Vasseur remek kapcsolatokat ápol a Mercedesszel, így könnyebben átbeszélhette velük Ocon 2016-os szezonbeli szerepét. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: