Még az orrukat „vakarják” a Williamsnél

F1

2016. február 27. szombat, 11:44

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Williams

A grove-iak FW38-as modelljén található orrkialakítás a 2015-ös autót idézi – a technikai igazgató Pat Symonds szerint küszöbön a változás, de pontos időpontot még nem tudott mondani.

A Williams az elsők között mutatta be 2016-os autóját, néhány stúdiófotó formájában, és első ránézésre szinte mindenki egyetértett abban, hogy ez a gép külsőleg mintha mit sem változott volna az előző évi modellhez képest. A csapat elismerte, hogy egy új orrkialakításon dolgoznak, a Motorsport.com információi szerint az elem a jövő heti, második barcelonai teszten már be is mutatkozhat.

Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója azonban még nem tudott pontosat mondani azzal kapcsolatban, hogy mikor vetik be először az új kialakítást. „Még nem igazán tudom, azt viszont igen, hogy biztosan nem ez fog maradni” – idézte a britet a Motorsport.com, aki hozzátette, hogy ezen a héten a megbízhatóságon munkálkodtak, és a jövő héten fognak majd a teljesítménnyel foglalkozni.

„Úgy vélem, ebben az évben kicsit másképp alakulnak majd a dolgok, hiszen már azelőtt elkezdtük a munkálatokat, hogy előrébb hozták volna a teszteket, és az első versenyt. Amikor elkezdünk építeni egy versenyautót, nehéz meghatározni, hogy mikorra lesz kész. Nem engedhettük meg magunknak a lazítást, néhány hét alatt pedig elég kemény volt mindent megoldani.”

Régebben az történt, hogy volt 12 napunk a tesztelésre, amin el lehetett végezni a szükséges munkát, sőt, az utolsó napokban már a melbourne-i csomagot is ki lehetett próbálni. Azoknak a napoknak az eredményei már meglátszanak Melbourne-ben, de nem hinném, hogy idén ez elő fog fordulni. A legtöbb autón biztosan lesznek új elemek Melbourne-ben is, a teszten pedig kevesebb, utolsó pillanatban az autóra rakott elemet láthatunk majd.”

Annak ellenére, hogy a Williams az időket tekintve a középmezőnyben autózott a barcelonai négy nap során, Symonds magabiztos az FW38-as előrelépésével kapcsolatban. „Ezt tartottuk szem előtt, a pilótáktól származó autók pedig alá is támasztották a várakozásainkat. Most a többieken a sor, hogy megmutassák, ők milyen munkát végeztek.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: