2016 a Mercedes és a Ferrari csatáját hozza?

F1

2016. február 29. hétfő, 14:31

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari szerint még nem mérhették össze magukat a Mercedesszel, Massa úgy látja, hogy talán a Red Bull is előttük van, Perez viszont elmondta: a Force India nem üres tankkal futotta erős köreit.

A 2016-os szezon talán legnagyobb kérdése előzetesen az, hogy a Ferrari fel tud-e lépni a Mercedes mellé reális trónkövetelőnek, vagy ismét Hamilton-Rosberg belharcot láthatunk majd. A két istállón kívül más nem igazán szólhat bele az elsőség kérdésébe, legalábbis meglepetés lenne, ha a Williams, a Red Bull, vagy bárki más oda tudna érni – ezt a pilóták is így gondolják.

„Nagyon remélem, hogy tudunk az elöl lévő srácokkal versenyezni” – nyilatkozta Felipe Massa az ausztrál Fairfax Mediának. „Azonban talán a Red Bull is előttünk van, úgyhogy megvan az elképzelésünk arról, hogy melyik csapattal fogunk majd harcolni a legtöbb versenyen.” Massa azt is hozzátette: szerinte egyelőre csak annyi a biztos, hogy a Mercedes elöl lesz. „A szurkolók azt akarják látni, hogy különböző autók nyerik a futamokat, de ez a legnehezebb dolog, ami a Formula-1-ben megtörténhet.” Massa csapattársa, Valtteri Bottas mosolyoga annyit tett hozzá, hogy mindenki azt fogja mondani, hogy jobbnak érzi az autót, mint tavaly…

MercedesFerrari

A Force India pilótáját, Sergio Perezt arról kérdezték hogy üres tankkal futották-e parádésan gyors köreiket az első teszten. „Nem, semmi ilyesmit nem csináltunk. A köridőink teljesen hitelesek, még ha mindenkinek nehéz is elfogadnia, hogy hol tart. Azt mondhatom, hogy mi jó irányba haladunk” – nyilatkozta a pilóta. 

Nico Rosberg, a Mercedes pilótája szerint ez az év az ő harcukról fog szólni a Ferrarival. „Vannak más csapatok is, amelyek jól néznek ki, de a bajnoki harc két csapatra fog korlátozódni: a Ferrarira és ránk” – nyilatkozta a német pilóta a La Figarónak. A Ferrari vezére, Maurizo Arrivabene úgy fogalmazott, hogy az eheti teszt végén már tisztább képet fogunk kapni. „A pilótáinknak és a mérnökeinknek köszönhetően jó autónk van, ugyanakkor még nem tudtuk összehasonlítani magunkat a Mercedesszel azonos körülmények között. Úgy gondolom, hogy a második négynapos teszt végén már tisztábban fogunk látni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: