A Renault kezére játszhat a tavalyi Lotus

F1

2016. február 29. hétfő, 16:09

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A pénzügyi gondok ellenére a Lotus E23-asa többször is versenyképesnek mutatkozott – a télen Renault-vá vedlő F1-es gárdánál azt remélik, hogy az új modell örökölt belőle valamit.

Az enstone-i székhelyű csapat számára örök emléket jelent a tavalyi Belga Nagydíj, hiszen Romain Grosjeannak úgy sikerült harmadik helyen végeznie az E23-mal, hogy az autó alig kapott valamilyen fejlesztést egész évben, a gárdának pedig többször mentegetőznie kellett kifizetetlen számlái miatt.

A Renault decemberben, hosszú hónapok után tett pontot az i-re azzal, hogy felvásárolta és saját képére formálta az alakulatot – az új autó pedig pályára is gördült a múlt héten, Barcelonában. A Motorsport.com arról kérdezte Nick Chestert, az alakulat technikai igazgatóját, hogy az új Renault megtartott-e valamit az E23-as erősségeiből, a brit mérnök pedig így válaszolt: „Úgy vélem, igen.”

„Örültünk a pilóták visszajelzéseinek, hiszen kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak mondták az autót. Szeretik az egyensúlyt, így ez remek kezdésnek bizonyult. Biztosra mondhatom, hogy később még több tapadást és leszorítóerőt sikerül majd elérnünk, hiszen rengeteg fejlesztést vittünk véghez ezeken a területeken. Köridő tekintetében még nem tudjuk, hogy hol is állunk pontosan, hiszen mindenki más üzemanyagszinttel és más gumikkal autózott, viszont kiderült, hogy nincsen komolyabb problémánk, ami nagyszerű kezdés.”

Noha az anyagiakkal már kevésbé kell törődnie a gárdának, mint tavaly, Chester szerint időbe telhet, amíg a Renault felveszi a nyúlcipőt. „Úgy vélem, időbe fog kerülni, amíg minden egyes részlegen be nem fejeztük az átalakítást” – mondta a brit. „Az aerodinamikai részleget pénzügyi problémák hátráltatták, így ők csak később fognak teljesen felpörögni.”

Chester e mellett abban is bízik, hogy a szezon folyamán sikerül majd tartaniuk a lépést a riválisokkal a fejlesztési versenyben. „Eleinte akadozhat a gépezet, de aztán minden visszaáll a normális kerékvágásba. Talán azt nem tudjuk megcsinálni, hogy tömkelegével gyártjuk a fejlesztéseket, mert az hátráltatná a felkészülésünket 2017-re – ezt észben kell tartanunk. Az viszont hasznos Enstone és Viry számára, hogy hosszú távú kapcsolatról van szó, és tudjuk, hogy mindkét oldal egyre erősebb lesz a jövőben.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: