A Renault behozná az „art car”-t az F1-be

F1

2016. március 17. csütörtök, 12:15

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Renault

Évtizedekkel ezelőtt a BMW indította útjára az art car-koncepciót az autósportban, melyet a Renault behozna a Formula-1-be is annak érdekében, hogy egy kissé feldobja a túl lapos palettát.

A francia gyártó szerdán Ausztráliában mutatta be új 2016-os festését, mely sárga dizájnjával kissé feldobja az alapvetően a szürke és a fekete által meghatározott palettát. Cyril Abiteboul, a gyártó F1-es vezére elárulta, hogy nem elégednek meg ennyivel, s további lépéseket akarnak tenni annak érdekében, hogy a Renault kinézete miatt is igazi színfoltja legyen a királykategóriának:

renault_festes_cs

„Szeretnénk beszédtémát nyújtani, kissé felkavarni a dolgokat, szóval várhatják, hogy ezzel játszunk majd egy kicsit. Az autó egy fantasztikus platform, egyfajta hirdetőtábla, és meg vagyok lepve, hogy az emberek nem játszanak többet vele. Tudom, hogy vannak szabályok, ezért nem változtathatunk túl sokat, de erőltetni fogjuk a dolgot. Egy magától értetődő, olcsó módja annak, hogy az emberek beszéljenek rólad” – mondta Abiteboul, akit kifejezetten zavar a sok szürkeség a mezőnyben:

„Őszintén szólva, az F1-es autók rondák, és ezt szégyellem. S azt is megmondom őszintén, hogy egyes csapatok csak rontanak azon a kinézeten, amire a teljesítmény érdekében a szabályok rákényszerítenek minket. Szóval szeretnénk egyszerűen jól kinézni. Úgy gondolom, mindenki azt akarja mutatni, hogy prémium kategóriába tartoznak, ehhez viszont az a legjobb mód, hogy sötétszürkés árnyalatot választanak.”

„Plusz ott vannak még azok a csapatok, melyek maguktól értetődően sötétszürke, illetve ezüst színeket választanak, úgymint a Mercedes és a McLaren. Szóval ez már kettő, és mások is erre vágynak. Szóval nem tudom, mások miért nem változtatnak a színeiken, olyan ez, mintha el akarnának tűnni. Mi viszont nem akarunk, ez egy állásfoglalás a részünkről: nem rejtőzünk el.”

A Renault igazi nagy dobása azonban az lehetne, hogy behozza a sportágba az art car-koncepciót, amit a BMW valósított meg az 1970-es években Le Mans-ban – Abiteboul szerint nagyon hamar elkezdhetik variálni a festésüket: „Már a második versenyen megtörténhet a dolog, csakhogy egyelőre nem vagyunk biztosak benne, hogy eltérő fényviszonyok közt hogy nézhet ki a dolog. Többet akarunk, amire jó példa a BMW art carja, hiszen mindenki emlékszik a BMW-re a fantasztikus autóik miatt. Ez egy nagyszerű platform, s azon csodálkozom, hogy miért nem használják ki jobban a dolgot.”

artcar

A szabályok értelmében a festés megváltoztatásához egyébként az F1 Bizottság engedélye szükségeltetik: „Ha Bernie jóváhagyja, mivel ez nem teljesen engedélyezett, akkor ebbe az irányba akarunk mozdulni. Nem akarunk rosszfiúk lenni, csak kicsit feszegetni akarjuk a határokat.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: