Ecclestone elképesztő pénzt veszített tavaly

F1

2016. április 26. kedd, 09:17

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: DPPI

A világ több országának kisebb az éves nemzeti összterméke annál, mint amennyit az F1 első embere tavaly elveszített – persze így is ő a leggazdagabb brit F1-es személyiség, meglepetés a második helyen.

Komoly csökkenést volt kénytelen elkönyvelni vagyonában Bernie Ecclestone: a Formula-1 mindenható ura a Sunday Times Rich List kimutatása szerint (túlzás nélkül) egy kisebb ország éves nemzeti össztermékének megfelelő 460 millió fonttal, azaz mintegy 185 milliárd forinttal lett szegényebb tavaly óta – így összvagyona immár „csak” 2,48 milliárd font, azaz nagyságrendileg 1000 milliárd forint.

bernie_16_d

A Formula-1 nézettségének, s ezzel együtt értékének csökkenése mellett minden bizonnyal Ecclestone lányai is hozzájárultak ehhez, hiszen mindketten fényűző életet élnek, esküvőik is óriási összegeket emésztettek fel. Ecclestone, akinek vagyona két évvel ezelőtt a 3 milliárd fontot is elérte, utoljára második feleségétől, Slavicától történő 2009-es válásakor könyvelhetett el ekkora (sőt, ennél is nagyobb) veszteségeket – a horvát származású nő összvagyona jelenleg 740 millió font.

Az F1-es személyiségek közül a brit listán a második helyen a Paddock Club egykori vezetője, Paddy McNally áll 570 millió fonttal, majd következik Ron Dennis 300 millióval, a Wolff házaspár pedig 240 milliós vagyonnal rendelkezik. Az aktív versenyzők közül Lewis Hamilton „vezet” 109 millió fonttal, őt azonban megelőzi a nemesi származású, születésnapját épp ma ünneplő Johnny Dumfries, akinek vagyona jelenleg 122 millió font.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: