Button: A fiatalok hogy hihetik, hogy elég jók?

F1

2016. május 8. vasárnap, 08:43

2009 világbajnoka szerint Alonso az F1 egyik legjobbja, arra pedig nincs bizonyíték, hogy egy fiatal pilóta jobb lenne egy rutinosnál. Viszont úgy véli, hogy idén csak ketten nyerhetnek..

Jenson Button az f1i.comnak adott egy terjedelmes interjút, amiben jó pár téma terítékre került – többek között az is, hogy ki számít jó pilótának, hogy kell-e neki még bármit bizonyítania, a motiváció és a McLaren-Honda helyzete is.

„Sosem leszel olyan gyors, mint amennyire szeretnél, ezzel szerintem mindenki tisztában is van a csapatnál. Tudjuk, hogy hogyan működik ez a sport és nem fogsz hirtelen futamgyőzelmeket aratni egy olyan gyártóval, amelynek másfél év hátrány van a fejlesztéseket tekintve. A tavalyi szezon nehéz volt és idén sem láthattuk még a legjobb formánkat. Hosszú út át előttünk, de most az a fontos, hogy minden hétvégén kihozzuk a maximumot abból, amink van” – értékelt a brit pilóta.

„Monaco egy érdekes verseny lesz számunkra, de folyamatosan fejlődni fogunk az év során. Ugyanakkor nem, nem fogunk idén futamokat nyerni” – tette hozzá.

„Olyan nincs, hogy egy pilóta beül az autóba és nem akarja kihozni magából a maximumot. Mindig a legjobb akarsz lenni, harcolhatsz a csapattársaddal vagy másokkal, úgyhogy az butaság, hogy nem versenyképes az autó, nem hozzuk ki magunkból a legtöbbet. Ez az életünk, a munkánk, a hobbink… miért ülnénk be az autóba és vezetnénk csak 90%-on? Ez nem történhet meg” – válaszolta a motivációt firtató kérdésre.

ButtonAlonso

Button azt is elmondta: az különösen motiválja, hogy Fernando Alonso a csapattársa. „Nehéz idők ezek mindkettőnknek. Talán ha egy fiatal pilóta lenne a társam, nem lenne túl izgalmas. Azonban így, hogy Fernando van a másik autóban, minden futamon meg akarod verni és ez minden futamon nagy kihívás. Természetesen mindketten futamokat szeretnénk nyerni, de nem tudunk. Eddig csak egy valaki nyert és szerintem csak két pilótának van esélye idén arra, hogy nyerjen. Viszont az, hogy dolgozunk, haladunk, fejlődünk, érkeznek az újítások, látod, hogy közel van a pontszerzés, vagy már pontot is szerzel… ezek tesznek boldoggá” – magyarázta.

„Hogy mondhatják a fiatalok, hogy ők már elég jók? Ki mondja, hogy Max vagy Carlos jó? Senki nem tudja, amíg nem volt egy tapasztalt csapattársa, addig lehet, hogy csak az autója jó. Én bizonyítottam már a karrierem során, nyertem egy világbajnokságot, ahogy Fernando is. Ez a bizonyíték. Fernando az F1 történetének egyik legjobbja” – fogalmazott.

„Az abszolút butaság, hogy egy pilóta túl van a zenitjén. Ha ezen túl van, akkor visszavonul. Az butaság, hogy ha valaki indult már kétszáz futamon, akkor nála a fiatal pilóták jobbak. Ki tudja? Mármint persze lehet, de erre nincs bizonyíték. Nem az a célom, hogy a fiatalokat legyőzzem, a célom az, hogy a csapattársamnál jobb legyek. Jobb vagyok, mint amikor világbajnokságot nyertem, több a tapasztalatom, jobb az erőnlétem, az F1-es autókat is jobban értem”.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: