F1
2016. május 12. csütörtök, 16:43
Az FIA-tól kéri a szabályok egyértelműsítését levelében a McLaren, amely istálló azt feltételezi, hogy két riválisa is vitaható módon próbálja kicselezni a guminyomásra vonatkozó előírásokat.
Az abroncsokban mért levegő nyomására vonatkozó értékeket a Pirelli szabja meg a csapatok számára, ezekhez az egységes értékekhez pedig mindenkinek tartania kell magát. Az abroncsgyártó cég által kijelölt határértékek többször is módosultak az elmúlt évek során, függően az aktuális szabályoktól és az abroncsok szerkezetétől, mindig szem előtt tartva a biztonságot. Éppen ezen utóbbi okból a Pirelli az idei évre a megszokottnál is magasabb minimális értékeket adott meg, ami nem bizonyult túlságosan népszerű döntésnek a csapatok között.
A barcelonai paddockban terjengő hírek szerint azonban egyes istállók találtak egy kiskaput, amelynek segítségével az autók menet közben tudják kedvező módon változtatni a guminyomást. A nyomás mérése mindig nyugalmi helyzetben történik, mielőtt és miután a versenyzők a pályán járnának, de a McLaren megfigyelése szerint két riválisuk kitalált egy olyan módszert, amellyel a guminyomás csökken, amikor az autó mozgásban van, ám leállás után visszatér az előírt értékre.
Az Auto Motor und Sport szerint a két csapat egyike az élmezőnyhöz, a másik pedig a középmezőnyhöz tartozik. A hírre reagálva a Mercedes más tagadta is, hogy ők lennének az egyik szóban forgó alakulat, szerintük ugyanis túl sok negatív hatással is járna, ha az általuk ismert módszerrel próbálnának trükközni. A Force Indiánál pedig azzal védekeznek, hogy ennek a technológiának kifejlesztése igen költséges lenne, amit ők nem engedhetnének meg maguknak. A gyanú újabban a Red Bullra és a Toro Rossóra terelődött, akik egyelőre nem kommentálták az ügyet.
A téma felmerült Barcelonában a csapatok technikai eligazításán is, és a hírek szerint Charlie Whiting, az FIA és a Pirelli egy olyan szabály bevezetését fontolgatják, amelyek menet közben is kötelezővé tennék a guminyomásra vonatkozó értékek betartását.