F1
2016. május 26. csütörtök, 08:37
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI
Monacóban egy vitatott szabály lép életbe: ezúttal a sisakrostély letéphető fóliáját nem szabad majd eldobni a pályán. A McLaren spanyol F1-ese elgondolkodott, mégis milyen intim helyre kell majd elrejteni őket…
A múltban már előfordult, hogy versenyzők által letépett és eldobott sisakfóliák torlaszolták el egy másik autó légbeömlő nyílását, a túlhevülés pedig műszaki problémákhoz vezetett. Ezért döntött úgy az FIA Ausztráliában, hogy betiltja a fóliák pályán való eldobását, amelytől ezentúl csak a bokszutcában lehet megszabadulni. A szabályt a hétvégi monacói versenytől kell alkalmazni.
A csapatok és versenyzők továbbra sem biztosak benne, hogyan tudnak majd az új előírásnak eleget tenni. Fernando Alonso viccelődött is egy alternatív megoldással.
„Mondjuk úgy, hogy ez egy furcsa szabály, amelyhez hasonló még sosem létezett. De megoldható a pilótafülkén belül tartani a fóliát, tehát rendben van” – idézi a motorsport.com Alonsót. „Különböző megoldásaink vannak, melyeket alkalmazni fogunk. Próbálkozunk, ki is próbáltunk már néhányat, csütörtökön meglesz a megoldás. Bizonyos helyekről nem beszélhetek, mert 18+ jellegűek!”
„De őszintén szólva úgy gondolom, a bokszutcában kell majd elvégeznünk a feladatot. Amikor kiállunk, 10 másodpercig haladunk 60 km/h-val, ami tökéletes alkalom rá” – fordította a szót komolyabbra a kétszeres világbajnok, aki hozzátette, még ők sem tudják, milyen büntetést kaphat a szabálysértő. „Továbbra sincs döntés. Az FIA-t még mindig kérdezgetjük, mi lesz a büntetés, vita folyik róla.”