F1
2016. június 1. szerda, 10:14
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
Nem hogy a Mercedest nem érte utol a maranellói F1-es istálló, de úgy fest, hogy a Red Bull is eléjük került – eddig óriási csalódás a 2016-os szezon a Ferrari számára.
Barcelona után Monacóban sem mentek jól a Ferrarik, sőt, kimondottan gyengén teljesítettek az olaszok – Kimi Raikkönen hibázott és kiesett, Sebastian Vettel pedig nem tudott mit kezdeni Sergio Perezzel és a Force Indiával. A szezon első futamain még úgy tűnt, hogy legalább a tempó megvan ahhoz, hogy közel legyenek a Mercedesekhez, de taktikai hibák, technikai problémák vagy éppen a balszerencse miatt nem jöttek a sikerek – most viszont már komoly bajban lehet az istálló.
A rendkívül kritikus olasz sajtó természetesen hangot is adott ennek, a La Gazzetta Dello Sport szerint például Kimi Raikkönen hibája elfogadhatatlan, ilyen komoly tapasztalattal nem véthet ekkora bakit, komoly csalódásnak értékelik. Ugyanez a lap ugyanakkor nem hibáztatja Sebastian Vettelt – vele kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem az övé a felelősség, nem feküdt az autónak a pálya és végig küzdött a vezethetőséggel a német pilóta.
A Tuttosport annyit tett hozzá, hogy ezúttal mindkét Ferrari-pilóta hibás volt, övék a felelősség és nem a csapaté, a Corriere della Sera pedig Vettel teljesítményével sem elégedett – a lap szerint a négyszeres világbajnok csak árnyéka tavalyi önmagának. A La Stampa is lesújtóan írt a Ferrariról, hiszen Lewis Hamilton már túl van a krízisen, de az olasz istálló még mindig nincs…
Kanadára ismét módosít az erőforráson a csapat, a problémák megoldása pedig most már égető, mert a világbajnoki címről lassan le kell mondaniuk, ha nem tüntetik el sürgősen a technikai hátrányukat – ráadásul tovább aggasztó tényező a Red Bull térnyerése és az erősebb Renault-motor…