Ecclestone: Ha nem tetszik, haza lehet menni!

F1

2016. június 18. szombat, 11:37

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Baku F1 Circuit

Az F1 első embere egyetért Lewis Hamiltonnal és keményen nekiment a biztonságra panaszkodó versenyzőknek: elmondása szerint a pilótától függ, milyen tempóval mennek a veszélyesnek ítélt szakaszokon.

Továbbra is a biztonság a fő téma a Formula-1-es Európa Nagydíj vadonatúj helyszínén. A pilóták már a hétvége kezdete előtt aggodalmukat fejezték ki bizonyos részek miatt, az edzéseken pedig problémák adódtak a kerékvetőkkel, amely miatt a GP2-es időmérő edzést törölni is kellett. Péntek késő délután össze is ültek a versenyzők és az FIA képviselői, s úgy döntöttek, néhány ponton eltávolítják a kerékvetőket, valamint a szintén veszélyesnek ítélt bokszutca-bejáratnál is módosítottak a fehér vonal hosszán.

Ecclestone_Baku

Nem minden F1-es ért egyet azonban az aggodalmakkal: Lewis Hamilton például felemelte a hangját az akkor még csak tervezett változtatások ellen. A Mercedes brit világbajnoka szerint ezekkel épp kiölik a pálya karakterét, s a kissé veszélyesebbnek gondolt részek amúgy is a versenyzés részeinek számítanak.

Hamiltonhoz hasonló álláspontra helyezkedett a száguldó cirkusz vezetője, Bernie Ecclestone is, aki szerint senki sem kötelezi arra a versenyzőket, hogy rajthoz álljanak Bakuban: „Úgy vélem, igaza van” – utalt a címvédő nyilatkozatára Ecclestone, akit a Motorsport.com idéz. „Ha nem akarnak versenyezni, nem kell vezetniük. Ez tőlük függ. Ilyen a pálya, és ha nem tetszik nekik, akár haza is mehetnek.”

„Ez egy olyan aszfaltcsík, amely tökös legényeknek való. Ha nem tetszik, ez van… Egyikük, talán Nico panaszkodott, hogy túl nagy sebességgel érkeznek meg a bokszba. Ezért azt mondtam az embereknek, hogy menjenek és nézzék meg, van-e fék az autójában, mert onnantól kezdve tőle függ, mennyire gyorsan megy” – magyarázta az F1 első embere.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: