F1
2016. június 23. csütörtök, 07:52
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site
Így érzi a Renault újonc F1-es pilótája, Jolyon Palmer, aki szerint a toppilóták nem veszik komolyan a Q1-et, ezzel pedig a továbbjutásért küzdők etapját teszik tönkre – Hamilton sárga zászlós hibáját említette.
A Renault visszatérésének mélypontja volt Baku, ahol a csapat az utolsó kettő, 21. és 22. rajtkockába kvalifikált. Az időmérő leglassabb versenyzője, Jolyon Palmer szerint nem rajtuk múlt a rémes tempó: egyik körét a Lewis Hamilton hibája miatti sárga zászló hátráltatta. Palmer érthetetlennek tartja, hogy a világbajnok a számára tét nélküli felvonásban rontott – és úgy érzi, az élversenyzőkre tipikusan ez a magatartás jellemző.
„Ez dühítő, mert egyértelműen meglett volna a tempója a Q2-be jutáshoz, mégis sárga zászlókat idézett elő nekünk, mikor az egyedül rendelkezésre álló etapban próbáltuk a legjobb teljesítményt nyújtani. Egyes csapatok a Q1-ben csak lazítanak, mintha egy edzés lenne nekik. Számunkra viszont ez jelenti a teljes időmérőt, nagyon fájdalmas, ha a négy körünkből kettőn sárga zászlót váltanak ki. Egy másodperccel lassabb kört mehetnek, mint amit tudnak, és úgy is továbbjutnak” – idézi az Autosport lap a csalódott Palmert.
A brit versenyző a sárga zászlóval járó DRS-tilalmat is értetlenül fogadta: „Ostoba dolog volt, hogy ha sárga zászlót lengettek a 3-asban, nem használhattál DRS-t az 1-es kanyar felé menet. Egyértelműen nem jelent kockázatot az 1-esben, ha valaki a 3-4-es bukótérben áll. Ezt újra kell gondolniuk, csak egyetlen érzékelési és aktiválási pont van, néha pedig a sárga zászlók nem tartanak sokáig, csak annyi ideig, amíg valaki megfordul a bukótérben, és folytatja” – magyarázta a Renault pilótája.
Az állítható hátsó szárnnyal kapcsolatos szabályt a 18. helyre kvalifikáló Pascal Wehrlein is szóvá tette: „Ezt nem igazán értem: ha valaki hibázik a 3-as kanyarban, kikapcsoltatják a DRS-t a célegyenesben. Kissé csalódott voltam emiatt, mert elveszítettem ott néhány tizedet. A Q2 elérhető lett volna, a DRS 20 km/h különbséget jelent a végénél” – mondta a Manor-versenyző.