Már Silverstone-ra fejleszthet a Honda

F1

2016. július 4. hétfő, 18:32

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Nagy a lelkesedés a japán gyártónál a biztató ausztriai szereplés után: a Honda F1-es projektjének vezetője szerint már a most hétvégi Brit Nagydíjon továbbfejlesztett erőforrással állhatnak rajthoz.

Nem indult túl sikeresen tavaly a McLaren és a Honda legújabb együttműködése: teljesítménybeli és megbízhatóságbeli problémák egyaránt hátráltatták a wokingi alakulatot az erőforrás miatt. Az idei évben egyelőre érezhető az előrelépés: a legendás istálló elmozdult a mezőny végéről, s bár még mindig nem számítanak rendszeres pontszerzőknek, kicsúszik egy-egy jobb eredmény számukra. Ráadásul a Honda szezon közben sem áll le: bár egyelőre nem sok fejlesztési zsetont költöttek el, készen állnak arra, hogy további előrelépést tegyenek a motor terén.

Button_Spielberg_DPPI

Az első lépcsőfokra Kanadában került sor, ahol továbbfejlesztett turbót kapott a McLaren, s bár ennek hatása a hagyományosan erőpályának számító Montrealban és a rendkívül hosszú egyenessel rendelkező Bakuban még nem jött ki, a hétvégi Osztrák Nagydíjon már egész jó produkciót nyújtott a csapat. Különösen Jenson Button eredménye figyelemre méltó: a brit a kiváló hatodik helyen ért célba.

Az egyletet érezhetően feldobta a Spielbergben látott biztató teljesítmény, és Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője azt sem zárta ki, hogy emiatt már a most hétvégi Brit Nagydíjon újabb fejlesztések érkezhetnek: „Nem akarok várni. Szóval amint kész lesznek vele, bevetjük, akár már Silverstone-ban. De még nincsenek erről pontos információim, szóval le kell ellenőriznem, hogy ezt meg tudjuk-e tenni. Akár már a mostani hétvégén bevethetjük az új fejlesztéseket, már nagyon várom!” – idézi szavait a Motorsport.com.

Hasegawa azt is hozzátette, hogy a várható fejlesztések elsősorban a belsőégésű motort érintik majd, mivel korábban az új turbó miatt feláldoztak némi motorerőt. A japán szakember szerint egyébként a Honda korábbi gyengeségét, az energia-visszanyerést illető lemaradásukat sikerült orvosolniuk.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: