Aki beismerte, hogy gyengébb volt Hamiltonnál

F1

2016. augusztus 7. vasárnap, 08:54

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A finn pilótát anno ugyanolyan szupertehetségnek nevezték az F1-ben, mint Nico Rosberget, vagy Lewis Hamiltont, de végül más irányt vett pályafutása – most maga az érintett mondta el, miért.

Miután hajszál híján maradt alul a GP2 történetének első bajnoki címéért 2005-ben Nico Rosberggel szemben, 2007-es debütálásakor nagyon sokat vártak Heikki Kovalainentől. A finn pilóta teljesítményét persze a Renault is visszahúzta, de mindössze egy dobogós helyezést szerzett – ez mégis elég volt ahhoz, hogy a McLaren őt válassza a távozó Fernando Alonso helyére. A wokingi csapatnál azonban nem kapta el a fonalat, és egyértelműen alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben, Martin Whitmarsh mégis megtartotta őt 2009-re – hogy aztán év végén kiadja az útját.

„A McLaren nagyon sok mindenre tanított engem, és Lewistól is sikerült sokat tanulnom” – írta Kovalainen a McLaren oldalán. „A csapat segített nekem és vezetett, sokkal jobb pilóta lettem, de 2009 második felében mintha elveszítettem volna az önbizalmamat. Nagyszerű lehetőség volt a kezemben, és úgy éreztem, minden jól fog sikerülni – de a motorsportban, ahogyan az életben is, néha az apró dolgok nagyon komoly mértékben tudják befolyásolni a továbbiakat.”

„Egyszerűen nem voltam képes arra, hogy annyit hozzak ki az autóból, amire Lewis képes volt – ez nagyon fontos időszaknak bizonyult, hiszen kellettek volna az eredmények. Mentálisan nem voltam eléggé a toppon, hogy jobban teljesítsek. Ráadásul Lewis néhány elemet hamarabb kapott meg, mint én, és ami azt illeti, hagytam, hogy ez befolyásoljon. Azt éreztem, hogy második számú vagyok, de félre kellett volna tennem, és csak a munkámra kellett volna koncentrálnom. Egyáltalán nem vezettem olyan jól, mint azelőtt.”

A finn pilóta 2008-ban legalább három dobogós helyezést szerzett a McLarennél, s bár a wokingiak 2009-es szezonja csapnivalóan kezdődött, Lewis Hamilton a szezon második felében össze tudott gyűjteni két győzelmet és néhány dobogós helyezést – a finn legjobbja egy negyedik hely volt az Európa Nagydíjon. „Martin Whitmarsh elmondta nekem, hogy új pilóták után nézelődnek – már korán felhívta a figyelmemet, hogy Kimi és Jenson is szerepel a listájukon. Hozzátette, hogy ha egyikük sem lesz elérhető, akkor én leszek a harmadik opció.”

„Éppen Amerikában voltam Hálaadás napján, amikor Martin felhívott, mondván: ’Leszerződtettük Jensont’. Az eredményeim nem voltak túl fényesek, így ami azt illeti, vártam, hogy ez fog történni. Úgy éreztem, hogy vissza kell mennem a kezdetekhez, és az elmúlt két év információval felvértezve újra kell kezdenem az egészet. Ezért is igazoltam a Caterhamhez, hogy időt adjak magamnak az építkezésre. De összességében remek emlékeim vannak a McLarenről, ők voltak a legjobb csapat, akikkel valaha együtt dolgoztam. Néha, amikor manapság látom, hogy szenvednek, sajnálom őket, és remélem, hogy hamarosan visszatérnek oda, ahol lenniük kell” – tette hozzá Kovalainen.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: