A McLaren beleköphet a „nagyok” levesébe?

F1

2016. augusztus 7. vasárnap, 11:19

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A Mclaren F1-es csapata futamról futamra javuló tendenciát mutat, és kétségkívül a középmezőny meghatározó ereje lett – éppen ezért félnek a Force Indiánál, hogy még előrébb lépnek majd.

A „nagyok” kifejezés itt az utóbbi egy-másfél évre vonatkozik, amikor a Williams és a Force India is egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott a McLarennél, mely története legszornyűbb időszakából tart kifelé. A grove-i és silverstone-i istálló között ádáz csata várható a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért – amíg a Williams az utóbbi két évben harmadik lett, és nem így képzelte 2016-ot, riválisuk 2008 óta íródó történetük legjobb eredményét érhetnék elé, egyben aláhúzva, milyen konstans a gárda fejlődése, lévén 2014-ben hatodik, tavaly pedig ötödik helyen zárták a vb-t.

Nemrég Nico Hülkenberg mondta azt, hogy a Williams a legfőbb riválisuk, de kitért a McLarenre is, mint potenciális veszélyforrása – véleményét most a Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley is osztotta. „Szerintem érdekes csata lesz majd kettőnk között, valamint a McLarennel” – nyilatkozta a brit a Motorsport.com-nak, utalva a Williamsre és Ron Dennis csapatára. „Úgy vélem, ahogyan Németországban is tették, a McLaren még okozhat némi problémát. Ha valamit elrontunk, ott lesz a McLaren, és tesznek arról, hogy duplán félrecsússzanak a dolgok számunkra.”

Fernley úgy véli, a Force India maga mögött hagyta szezon eleji problémáit, ahol a pontmentes időszak inkább volt köszönhető a balszerencsének, mint az autó technikai meghibásodásainak. „A Barcelona előtti versenyek kemények voltak, ha valami rosszul sikerülhetett, akkor az úgy is lett. Két versenyen idő előtt kiestünk, ráadásul egyszer az első körben ütöttek ki minket, így Barcelona előtt nem tudtuk elérni azokat az eredményeket, melyeket szerettünk volna. Aztán jött a tervezett frissítés, azóta pedig folyamatosan jól teljesítünk. Jelenleg ennek a folyamatnak a végén járunk, és fej-fej mellett haladunk a Williamsszel.”

Bár a grove-iak egyelőre inkább hátrafelé lépdelnek, mintsem előre, Fernley úgy gondolja, hogy nem kell leírni Frank Williams csapatát. „Nem becsüljük alá a képességeiket, hiszen nagyon jó a csapatuk” – mondta a brit. „Az a helyzet, hogy úgy állnak a versenyekhez, hogy vagy kedvez nekik, vagy nem, és megpróbálják a maximumot, vagy a minimumot kihozni minden helyszínből. Ahol viszont érezzük, hogy erősek vagyunk, ki kell használnunk. Normális körülmények között az várható, hogy a Williams előttünk lesz Spában, Monzában viszont már kevésbé. Az pontosan olyan pálya, ahol a kárcsökkentésre törekszünk, de mindenképp lesznek még fordulatok ebben a szezonban” – tette hozzá Fernley.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: