F1
2016. augusztus 9. kedd, 11:29
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
A franciák F1-es erőforrása már közel van az éllovashoz, ez pedig elég az előzéshez, vagy a védekezéshez – az is kiderült, hogy min dolgoztak a legtöbbet a korábbi problémák után.
Ha a gyári Renault-csapaton nem is, a Red Bull teljesítményén jól látszik a francia motor előrelépése – az energiaitalosok főleg emiatt lépték át a Ferrarit és kezdtek el közelíteni a Mercedes felé. A motorrészleg technikai igazgatója, Rémi Taffin beszélt a fejlődésről.
„Szerintem nagyon büszkék lehetünk magunkra” – mondta a GPUpdate-nek. „Amikor tavaly láttuk a nagy problémáinkat, mindenki a munkájára koncentrált, nem zavart meg semmi, ami a pályán zajlott. Szerintem nagyszerű munkát végeztek a srácok, mert nem csak a megbízhatóságunk állt vissza, de a teljesítményünk is javult.”
„Néha az emberek minden második versenyen fejlődésről beszélnek, de ezeket nem igazán érzed vagy látod a pályán. Most viszont ez egyértelmű volt. Szerintem erre lehetünk a legbüszkébbek: amit mondtunk, azt meg is csináltuk” – magyarázta a szakember.
„Közelítünk a Ferrarihoz, de messze vagyunk a Mercedestől és van még mit tennünk. Ugyanakkor ez a szint már elég ahhoz, hogy a pilótáink fussanak egy jó kört, előzzenek vagy éppen védekezzenek a pályán, tehát nincs gyengeségünk. Tudjuk, hogy dolgoznunk kell, tudjuk, hogy mekkora a hátrányunk, de nem erre koncentrálunk, mert mi jobbak akarunk lenni mindenkinél. Leginkább talán az üzemanyag-felhasználást javítottuk.”
„Pályafüggő, de átlagosan négy-öt tizedre lehetünk a Mercedestől az erőforrást tekintve.”