Nem kellett sokat várni, kereken öt napja még a Belga Nagydíj eseményeiről tudósítottunk, most pedig már a monzai verseny rövidesen startoló első szabadedzéséről fogunk beszámolni szokásos szöveges közvetítésünkben.
A hétvégi eddigi legfontosabb híre az, hogy Felipe Massa jövőre már nem lesz a Formula-1-ben, a Williams pilótája tegnap jelentette be visszavonulását. Azóta sok mindenki beszélt a brazil búcsújáról – köztük ő maga is felidézte pályafutása legfontosabb momentumait –, már másik sorozatba is hívták. Ide kattintva egy helyen böngészhettek tegnap óta megjelent, Massával kapcsolatos cikkeink között.
A szabadedzésen feltűnik az alábbi gyönyörűség is, most Jenson Button autóján. További kommentárt nem is fűznénk hozzá.
Tegnap egy érdekes jótékonysági meccset tartottak, a kispályát a monzai célegyenesben húzták fel. Itt olvashattok a mérkőzésről, melyen többek között Alonso, Ricciardo, Verstappen is szerepelt profi focisták ellen.
Max Verstappen autóján szintén feltűnt a halo a bokszban. Belgiumban csapattársa, Daniel Ricciardo próbálta ki az eszközt.
Elkezdődött a 86. Olasz Nagydíj első szabadedzése, a két Ferrari hajtott ki a mezőny élén.
Bár arról volt szó, Jenson Button a halóval csak installációs kört teljesít, a brit megfutott egy mért időt, az első edzés gyorskörét: a mclarenes 1:28.922-vel az élen.
Ismét pályán a Pirelli lágy, strapabíróbb prototípus-abroncsai, akárcsak Spában – akit zavarba ejtene a sárga „T” jelzés, már tudja, erről van szó. A két Toro Rosso és a Force India tesztpilótáján, Jenson Buttonon kívül mindenki ezt tette fel első kifutásán.
Egyelőre csak négy versenyző futott mért időt: Nico Rosberg 1:24.946-tal áll az élen, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Jenson Button követik őt. Verstappen is kihajtott a halóval, de ő nem teljesített mért kört.
Negyed óra elteltével Hamilton az élen 1:24.1-gyel a tesztabroncson. A Ferrarik csupán egyetlen installációs kört tettek meg az edzésen.
Az ötödik helyre ugrott Kevin Magnussen, aki óriási spái balesete után megkapta az orvosi engedélyt a versenyzésre. Ő már a megszokott lágy keveréket használta.
„Itt-ott még kicsit sajgok. De örülök, hogy megint versenyezhetek” – mondta a rádión Magnussen.
Fernando Alonso ugrott a harmadik helyre 1,5 másodperces lemaradással, Vettel is megfutotta a Ferrari első gyorskörét, ő a hatodik. Mindketten lágy gumit használnak – mindjárt érkezik Rosberg szuperlágyon…
És Rosberg az első 1:23-as körrel. Rajta kívül csak a kilencedik helyen álló Celis használta eddig ezt a gumit.
Így áll az edzés 30 perc után: Nico Rosberg tovább javított szuperlágyon, Hamilton pedig nála is jobb kört futott ezen a keveréken. Vettel feljött a harmadik helyre lágyon.
Hírek a Williams háza tájáról: a hétvége eddigi főszereplője, Massa az egyetlen, aki eddig csak egy installációs kört tette meg, és ez egy darabig nem is fog változni: töltési hibát fedeztek fel az autón, és ezt javítják.
A legjobb szektoridőkben nem találunk meglepetést: Hamilton-Rosberg-Rosberg.
A pálya csendes, egyedül Danyiil Kvjat és Carlos Sainz van kint – végre ők is feliratkoztak a mért körrel rendelkezők listájára, igaz, 20. és 21. helyen állnak. Ők még mindig a tesztabroncsot használják.
A Ferrari 3. és 5. pozícióban áll Vettel és Raikkönen révén. A csapat új – idei utolsó – motorfejlesztését, amely már az előző versenyre elkészült, ezen a hétvégén veti be. Korábban hallani lehetett olyan jóslatot, hogy ezzel a Mercedes-erőforrás szintjét érik utol.
Nem meglepő, hogy a Mercedes vezeti a végsebességek listáját, azonban mindenképp érdemes megjegyezni, hallhattunk olyan várakozásokat, hogy már idén megdőlhet a monzai sebességcsúcs. 2005-ben Juan Pablo Montoya 372,6-tal repesztett a célegyeneshez, ehhez még bőven magasabb fokozatra kell kapcsolni.
Felipe Massa autóját megjavították, teljesítette első gyorskörét. A brazil alaposan le van maradva a többiektől, ő még csak most próbálja ki a tesztabroncsot, a 17. helyen áll.
Megpillantottuk az alábbi képet, és eszünkbe jutott, hogy megnézzük, hogy állnak a McLarenek. Alonso és Button 9. és 10. pozícióban tart 1,8 másodperc lemaradással, lágy gumin futották meg idejüket.
Nem történt sok változás fél órával leintés előtt. Emlékeztető: a szuperlágy gumit, ami korábban még sosem szerepelt Monzában, csak a két Mercedes, Perez és Celis tette eddig fel.
Motorcsere a Ferrarinál: Raikkönen és Vettel autójába a motor hat komponense közül ötből is új került be. Ez azt jelenti, hogy a TC és MGU-H egységekből mindketten, plusz Raikkönen belsőégésű motorból is az ötödiket használja: egy újabb csere ezekből a komponensekből hátrasorolást jelent. A Haasnál szintén cseréltek, ők is megkapták a Ferrari legújabb fejlesztését – a páros a TC-ből tart az ötödiknél.
Bár a Mercedes használta a szuperlágyat, Rosberg 1:22.959-es körét, amellyel a listát vezeti, már a lágy keveréken futotta, és Hamilton is gyorsabb volt ezen a keveréken, mint a közepesen. A tavalyi pole-időt (1:23.397) már rég megdöntötték.
A Mercedesek már versenyszimulációt folytatnak 1:27-es körökkel – már csak néhány versenyző javít, Raikkönen felugrott a negyedik helyre, így a két Mercedest két Ferrari követi.
Lewis Hamilton elmért egy sikánt. Ha úgy érzitek, eseménytelenségbe fulladt a szabadedzés, nem tévedtek. Ennél komolyabb incidensek nem fordultak elő az edzésen, nemhogy piros zászlóra nem volt szükség baleset vagy megállás miatt, de még a sárga sem került elő.
Az Ascariban többen lecsúsztak a pályáról (komolyabb következmény nélkül), Grosjean és Massa is így járt. A brazil továbbra is csak a 19. helyen áll. Az edzés elejének kiesése érezhetően rányomta bélyegét teljesítményére, mindössze 13 kört tett meg. Rosberg, a legszorgalmasabb vele ellentétben 35-öt.
Alonsónak is problémái voltak. „Mit tegyek?” – kérdezte a csapatrádióban. 4-es fokozatban kellett visszatérnie a bokszba. A spanyol visszacsúszott a 13. helyre.
Leintik az edzést, de a mezőny nagy része már a bokszban pihen. Perez van mért körön, aki ötödik helyen áll.
Perez sem javított, Rosberg az első edzés legjobbja:
A legtöbb kört Rosberg és Bottas teljesítette, mindketten 37-szer értek végig a monzai pályán.
Az első edzés beszámolóját itt olvashatjátok el. Térjetek vissza 14 órakor, ugyanis a második tréninget szintén nyomon követhetitek nálunk!