Egy „taxisverő” F1-es pilóta börtönélményei

Sokan tudják, hogy Michael Schumacher milyen körülmények között debütált az F1-ben, azt viszont kevesen, hogy pontosan milyen események láncolata vezetett hozzá – elődje, Bertrand Gachot most mindent elmondott, a londoni incidenstől kezdve a meghurcoltatáson át az újabb csalódásig.

Bertrand Gachot – egy széljegyzet a sportág vaskos történelemkönyvében, egy pilóta a sok közül, aki többre vihette volna. A belga 84 versenyre próbálta meg kvalifikálni magát, de csak negyvenhétre sikerült neki, melyek alatt összesen öt pontot gyűjtött. Ebből négyet abban az 1991-es szezonban, melyről a legtöbb embernek Ayrton Senna és Nigel Mansell öldöklő küzdelme, és Michael Schumacher debütálása jut eszébe. Ekkor lépett a száguldó cirkusz színpadára Eddie Jordan alakulata is, amely méregzöld festésével és lenyűgöző aerodinamikájával kapásból szerelembe ejtette az arra fogékonyakat – sőt, Gary Anderson gyermeke meglehetősen gyorsnak bizonyult.

Ebben a fenevadban kapott lehetőséget a bizonyításra az 1989-ben és 1990-ben a reménytelen Onyx, Rial és Coloni istállóknál szenvedő Bertrand Gachot, aki nem is maradt adós az eredményekkel: Montrealban ötödik, Silverstone-ben és Hockenheimben hatodik lett, a Hungaroringen pedig begyűjtötte karrierje és a Jordan első leggyorsabb körét. A szezon előtt azonban kétes hírnevet szerzett magának: incidensbe keveredett egy londoni taxissal. Sokan csak „a taxisverőként” emlékeznek rá, akinek bíróság általi elmeszelése tette lehetővé, hogy Michael Schumacher debütáljon a Forma-1-ben, megkezdve minden idők legsikeresebb karrierjét a sportágban.

A valóság azonban ennél árnyaltabb – Gachot maga mesélte el a Motorsport-Total.com-nak egy exkluzív interjúban, hogy mi történt azon a bizonyos, 1990. december 10-i napon, a londoni Hyde Park mellett. „Hogy őszinte legyek, nagyon mókás a történet” – mondta az expilóta. „Eddie Jordannel együtt utaztunk egy találkozóra a Pepsi Cola embereivel, ő néhány autóval mögöttem haladt” – tette hozzá, ugyanis éppen egy szponzori szerződést szerettek volna nyélbe ütni az üdítőgyárral (ez sikerült is, lévén a Pepsi egyik márkája, a 7UP lett a Jordan főszponzora 1991-ben).

„Ahogyan ott voltunk a sorban, egy taxis elém akart vágni, de nem engedtem oda, azonban valahogy mégis beférkőzött. Ottmaradtam mögötte, ő pedig folyamatosan fékezgetett, én pedig nem voltam rest, és kicsit megtoltam a lökhárítóját. Persze ez mai szemmel nézve hülyeség volt, de előfordul az ilyen” – mondta Gachot. A taxis aztán megállt, kiszállt az autójából, kinyitotta a belga autójának ajtaját, és azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja ölni őt. A pilóta gyorsan reagált: azonnal elővette az ajtón lévő tartóból a barátnője miatt ott tárolt gázspray-t, és kibiztosította azt. „Mindketten könnyeztünk, mert a gáz fele rám, a másik fele pedig rászállt. Nem volt elég időm célozni. Nem volt küzdelem, egyikünk sem sérült meg, így azt hittem, nem lesz semmi baj.”

Gachot számításai nem jöttek be, az Eric Court nevű taxis néhány kollégájával együtt a belga után eredt, aki ezért a legközelebbi rendőrség felé vette az irányt. „Megadtam nekik a nevem, és elmondtam, mi történt” – mondta az 53 éves expilóta. Kilenc hónappal később azonban mégis őt ítélték el: 18 hónapot kapott a támadás, hat hónapot pedig könnygáz használata miatt. Ez utóbbi illegális Nagy-Britanniában, Gachot elítélését pedig elrettentő példaként akarta használni a bíróság. „Szürreális volt az egész, mert azt vártam, hogy csak pénzbüntetést fogok kapni. Ez is bebizonyította, hogy nagy veszélyeket rejt magában, ha egy intézmény ilyen nagy hatalommal rendelkezik. Csalódott voltam az igazságtalanság miatt.”

A tárgyalásra éppen a Magyar Nagydíj után került sor – tudjuk, mi történt abban a két hétben -, így Gachot nem lehetett ott hazai futamán, Spa-Francorchampsban. A rajongók „Szabadítsátok ki Gachot-t!” feliratú molinókkal érkeztek a pályára, de hasonló pólókat is gyártottak, melyek viselésével Alain Prost, Andrea de Cesaris, vagy épp Ivan Capelli is szolidaritást vállalt. Sőt, drukkerek hada még a brüsszeli brit nagykövetség elé is tüntetést szervezett pilótájuk elítélése miatt. „Teljesen magam alatt voltam, de a támogatásuk nagyon nagy erőt adott nekem. Több levelet kaptam, mint a börtönben lévők összesen, akik még segítettek is ezek felbontásában – nagyon megérintett” – mondta a belga, aki ma már hálás azért, hogy betekinthetett egy relatíve ismeretlen világba.

„Voltak ott olyan emberek is, akiknek nem kellett volna ott lenniük, és minden nap szenvedtek miatta. Biztos vagyok benne, hogy ez a mai napig így van. Mivel láttam az életnek ezt az oldalát is, rájöttem, hogy nem magától értetődő az, hogy valaki egészséges, vagy szabad. Akkoriban megígértem magamnak, hogy szabadságom minden egyes napján boldogan fogok élni, attól függetlenül, hogy mennyi pénzem van.”

Gachot-t végül kegyeikbe fogadták az égiek: két év helyett két hónap után szabadulhatott. A Japán Nagydíj hetének keddjén történt meghallgatás után a bíróság megváltoztatta a döntést, így a négy futamot kihagyó pilóta nem volt rest, újfent autóba akart ülni. „A francia nagykövetségen megittunk egy koktélt, hogy megünnepeljük a döntést, aztán pedig egyenesen a reptérre mentem, hogy Japánba utazzak.”

Sergio Perez, Kim Kardashian és Bertrand Gachot egy Hype-rendezvényen

Gachot azonban csak Suzukában értesült róla, hogy Eddie Jordan Alex Zanardit igazolta a helyére – Schumacher Spa után ugyanis a Benettonhoz tette át székhelyét, de amikor a német meglátta versenyzőtársát a paddockban, azonnal odament hozzá. „Látni akart, és elmondani, hogy sajnálja a történteket. Aztán felajánlotta a segítségét is, hogy tehet-e valamit értem. Ez nagyon jól esett, hiszen akkoriban úgy kellett összeszedni magam a földről. Nagyon méltányoltam ezt a gesztust”

A belga mellé 1992-ben a francia állampolgárságot is felvevő – sisakján az EU zászlajával versenyző – Gachot és Schumacher útjai ma is összeérnek: fia, Louis Gachot az ADAC F4-es bajnokságban szerepel, ahol többek között Mick Schumacher az egyik ellenfele. „A fiam és Mick jó barátok” – tette hozzá, de vajon büszke-e arra, hogy lehetővé tette a sportág egyik legnagyobbjának debütálását? „Nem, nem vagyok az. Persze a problémáim megkönnyítették a bemutatkozását, de nem volt rám szüksége, hiszen ott állt mögötte a Mercedes, és számtalan ember, akik tudták róla, hogy mennyire tehetséges.”

A múlt elmúlt, Gachot pedig inkább arra büszke, hogy mit sikerült elérnie az utóbbi 25 évben. „Nagyszerű családom van, remek üzleti tevékenység a Hype energiaitallal, valamint egy motorsporttal foglalkozó weboldal. Visszatekintve az akkor történtekre, rájöttem: bár sokat veszítettem azzal, hogy nem futhattam hazai versenyt a Jordannel, nagyon megerősödtem általa. Egészen más ember lettem, sokkal bölcsebben tértem vissza” – mondta az expilóta, aki 1992-től 1995-ig indult még F1-es futamokon a Larousse és a Pacific Grand Prix színeiben.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: