Jövőre már a Honda is ezer lóerő felett lesz

F1

2016. szeptember 27. kedd, 12:32

Szerző:

A japán F1-es motorgyártó úgy gondolja, hogy jövőre utolérik a Mercedest a teljesítményt illetően – a McLaren karosszériája már most van olyan, mint a Ferrarié.

Az továbbra sem kérdés, hogy a legizmosabb erőforrással a Mercedes rendelkezik, egyes hírek szerint már az ezer lóerőt is átlépte a német gyártó motorja, de a Hondánál optimisták a helyzetükkel kapcsolatban: úgy vélik, hogy jövőre már ők is elérhetik a listavezető szintjét. A tavalyi szezonban nagyon mélyen voltak még a japánok, de idén határozottan fejlődnek, igaz, az élmezőnytől továbbra is messze vannak.

mclaren-honda-2016-spa

„A következő szezonban utolérjük a Mercedest a lóerőt tekintve” – idézi Yusuke Hasegawa, a Honda Formula-1-es projektvezetőjének egyértelmű mondatát a holland Algemeen Dagblad. Ez a kijelentés rímel Fernando Alonso, a McLaren-Honda spanyol versenyzőjének szavaira, aki szerint 2017-ben reális kihívók lehetnek a világbajnoki címért folytatott harcban.

„Készen állunk a győzelemre, jobban, mint bármikor” – fogalmazott szintén elég magabiztosan Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke. „Keményen dolgozunk az új koncepciónkon, amelyben nagyon hiszünk. Ez hét évbe telt a Red Bullnak és öt évbe a Mercedesnek” – folytatta. A McLaren 2012 óta nem nyert futamot, de úgy fest, hogy az istállónál mindenki nagyon hisz a jelenlegi projektben – a szakember már beszélt erről korábban.

Boullier azt is pontosította, hogy hol tartanak jelenleg. „Ha átlagot nézünk a 2016-os versenyekből, akkor a Ferrari szintjén vagyunk a karosszériát tekintve. A Red Bull és a Mercedes jobb nálunk, de a többiek előtt járunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: