F1
2016. szeptember 28. szerda, 13:50
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Williams
A Williams elsősorban a gumik terén próbál javulni, ezért egész csapatot építettek Ferraritól érkező új mérnök köré. Nem csupán a jelenre, hanem hosszú távra is gondolkodnak.
A grove-i istálló, amely a 2014-es és 2015-ös konstruktőri bajnokságot is harmadikként zárta, idén veszített teljesítményéből, 15 verseny alatt csupán egy dobogós helyezést szereztek. A csapat bízik, hogy új, Ferraritól elcsábított szerzeményükkel tudnak „a következő szintre” lépni. A nemrég csatlakozott Antonio Spagnolóról van szó, aki korábban 11 évet töltött a Ferrarinál, Raikkönen és Alonso mérnöki stábjában vett részt, az utóbbi időszakban pedig a gumikért felelős csoport vezetője volt. A Williams is erre a területben összpontosít.
„Ez az a terület, ahol mindig is hiányosságaink voltak” – magyarázta Rob Smedley teljesítményért felelős igazgató az Autosport lapnak. „Már most létrehoztunk egy csapatot Antonio körül, neki pedig megvannak a saját elképzelései, egy rendkívül intelligens emberről beszélünk. Egyértelmű, hogy már most segít minket a péntek-szombati munkában, hogy megvessük a lábunk, és visszataláljunk abba a pozícióba, amely megfelel az idei Williams képességeinek. Lényeges szerepet játszik abban, hogy megértsük a gumikat.”
Természetesen nem a gumikezelés az egyetlen terület, amelyen a Williams javítani próbál, más réseket is igyekeznek új szakemberekkel betömni: „Sok teendőnk van még, köztük a háttérben, a kutatás-fejlesztés területén is. Nem csak a hétvégékről és a napi túlélésről van szó, hanem olyan, közép- és hosszú távú munkákról, melyek meghozzák majd a gyümölcsüket. Ezzel juthatunk a következő szintre. Ő is segít ebben a csapatával, és más fiatal tehetségek is velünk vannak. Mind a Williams körül, mind a Williamsen kívül lokalizáltuk a tehetségeket, és továbbra is aktívan toborzunk és bővülünk. Ez az a mentalitás, amelyre a csapatnak szüksége van, ha előre akarunk lendülni” – magyarázta Smedley.
A Williams szezonjának alakulásából jól kiolvasható a visszaesés: míg az első 8 versenyen összesen 7-szer végeztek a legjobb hat között, addig azóta mindössze egy alkalommal, Szingapúrban idén másodszor nem szereztek pontot.