A Renault már elérte a Williams szintjét

F1

2016. október 12. szerda, 13:52

Szerző:

Jolyon Palmer és Fred Vasseur is arról beszélt, hogy a francia F1-es istálló a Williamst figyelte a Japán Nagydíjon – szerintük annyira szoros a középmezőny, hogy aki jó formában van, az pontot szerezhet.

Ugyan természetesen a Renault sem 2016-ra koncentrál már egy ideje 100%-osan, de arra is figyelnek, hogy egyre közelebb zárkózzanak, vagy inkább helyet követeljenek maguknak a középmezőnyben. Jolyon Palmer nagyon elégedett volt a Japán Nagydíjjal és úgy látja, hogy nagyon biztató a tempójuk.

palmer-renault-suzuka-2016

„Nagyon jó volt a tempónk, nagyjából azt tudtuk, mint Massa és a Williams” – mondta a brit újonc az Autosportnak. „Egyszerűen csak beragadtam a forgalomba és ott veszítettem némi időt. Ezen felül minden más rendben volt, jó tempó, jó stratégia, jól kezeltük a gumikat is és ez az, amiben fejlődtünk az utóbbi két hétvégén.”

„Ezzel fel is ugrottunk a középmezőnybe. A McLarennek rossz hétvégéje volt, a Toro Rosso visszacsúszott, ezek jól jöttek nekünk és szerintem most többen vagyunk ott középen. A Williamst figyelhettük a verseny folyamán és a 12. hely azért is jó, mert ha ezt stabilan tudod hozni, akkor pontokat fogsz szerezni, hiszen az első tízben adódhatnak problémák” – magyarázta Palmer.

„Megvolt a tempónk és képesek tudtunk a Williamsszel harcolni a versenyen. Azt kell megértenünk, ami az időmérőn történik” – tette hozzá Fred Vasseur. „Ezen javítanunk kell. Tudjuk, hogy vannak még gondjaink a leszorítóerővel és nem tudunk magunkból 100%-ot kihozni egy körön. Azonban tény, hogy a nyolcadik és a huszadik hely között nagyon kicsi volt a különbség, ha jó formában vagy, akkor ott lehetsz a pontszerzők között, ha hibázol, rögtön visszaesel.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: