Majdnem biztos, ki lesz a Force India másik pilótája

F1

2016. november 7. hétfő, 17:58

Hosszú hetek találgatásai után egyre nagyobb megerősítést kap a hír, hogy ki foglalhatja el Nico Hülkenberg megüresedett helyét a Force India F1-es csapatánál 2017-ben.

Korábban egy spanyol lap állította azt, hogy Esteban Ocon egyre közelebb került a Force Indiához, nemrég pedig a silverstone-iak helyettes csapatvezetője, Bob Fernley említette a lehetséges pilóták között a francia nevét. Most a mérvadó Autosport is úgy értesült, hogy a szezon közepén Manorhoz beugró tehetség lesz Sergio Perez párja 2017-ben, annak ellenére, hogy a legtöbben már Renault-színekben látták idei szerepvállalása miatt.

A lap információi szerint Vijay Mallya csapatvezető a múlt héten folytatott tárgyalásokat a 2017-es pilótafelállást illetően. A csapat négy pilótával is kapcsolatban állt, Ocon mellett Pascal Wehrlein, Jolyon Palmer és Felipe Nasr szerepelt a gárda kívánságlistáján, az értesülés pedig alátámasztja, hogy a franciának van a legnagyobb esélye arra, hogy a kilencedik F1-es szezonját futó istállóhoz szerződjön.

Bár Wehrlein és Palmer is tesztelt korábban a Force Indiának, hírek szerint Esteban Ocon tette a csapatra a legjobb benyomást – leigazolása pedig a Mercedes számára is hasznos lehet, hiszen a Manornál sokkal erősebb ügyfélcsapatban próbálgathatja egyik legígéretesebb tehetségét. Mindez azért is fontos, mert Lewis Hamilton és Nico Rosberg is 2018 végéig rendelkezik szerződéssel, Oconra pedig potenciális utódként tekintenek a brackley-i alakulatnál.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: