Vettel: A Ferrarinak van egy szuperképessége

F1

2016. december 9. péntek, 20:53

Szerző:

A csúcs- és mélypontokat idézte fel 2016-os szezonjából Sebastian Vettel, aki kétségtelenül nem karrierjének legfényesebb évét teljesítette idén. De talált valamit, amiből szerinte több erőt kellene merítenie a Ferrarinak.

Tavalyi három győzelme után idén három második helyezés jelentette a legjobb eredményeket a négyszeres bajnok számára, ráadásul ezúttal nem is remeklései, hanem különféle panaszkodásai és rajtbalesetei maradhattak meg leginkább a nézők emlékezetében. A tabellán elért 4. helyezése ellenére is feledhető szezonon van túl a német, de mielőtt elfelejtené, még reflektált egy kicsit az év számára legjobb és legrosszabb pillanataira.

„A szezon legkiemelkedőbb része számomra messze a monzai dobogó volt” – idézi Vettelt az F1i. „Mindig különleges oda felsétálni, és szerencsére már korábban is többször adódott erre lehetőségem. Ha pedig a Ferrari színeit képviselve állhat ott az ember, az tényleg leírhatatlan.”

monza-tifosi

„Ez volt az első olyan szezonunk közösen, amelyben összehasonlíthattuk magunkat az előző évi teljesítményünkkel. Nehéz idényünk volt, amely során rengeteg kritikát kaptunk, olykor jogosan, olykor nem. Viszont a tifosi támogatása komoly lendületet adott nekünk, és mindig emlékezni fogunk arra, hogy nem vagyunk egyedül. Az olasz nemzet többsége mögöttünk áll, amit a saját szuperképességünknek is nevezhetünk. Ezt pedig még gyakrabban szeretnénk kihasználni a jövőben.”

Negatív pillanatokból elsőre is bárki össze tudna számolni egy marékra valót: ott volt a mexikói rádiós beszólás, a rajtbalesetek Sanghajban, Spában és Malajziában, vagy éppen a számolatlan kiakadás a kék zászlóra lassan reagáló riválisokra. Vettel azonban egyiket sem emelte ki ezek közül, amikor a kellemetlenségeket kezdte sorolni, hiszen ezeken kívül is eszébe jutott még néhány.

„Persze voltak olyan pillanataink is, amelyeket nem nevezhetünk valami dicsőségesnek. Például amikor Ausztriában defektet kaptam a célegyenesben, miközben egy dobogós helyezés volt kilátásban. De Bahrein volt a legrosszabb, ahol a verseny rajtjáig sem jutottunk el. Úgy éreztük, hogy versenyképesek lehetünk aznap, de végül ez nem derülhetett ki. Ha az ember el sem tud startolni egy futamon, az a szezon legnagyobb mélypontja.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: