F1
2016. december 10. szombat, 08:36
Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI
2017-ben Stoffel Vandoorne fogja elfoglalni Jenson Button helyét a McLarennél, állítása szerint hiába ott volt minden hétvégén, folyamatosan el tudott sajátítani új dolgokat.
Bár lehet, év elején még bánta, hogy a partvonalról kel néznie az F1-es mezőny küzdelmeit – igaz, Bahreinben beugróként pontot szerzett Fernando Alonso helyén –, Stoffel Vandoorne talán úgy fog emlékezni 2016-os szezonjára, hogy ez kellett neki ahhoz, hogy teljes értékű pilótává váljon. A GP2 címvédőjeként nem kapott ülést a McLarennél, de ott volt minden egyes versenyhétvégén, tűzközelből nézhette a bajnokok felkészülését, a mérnökökkel való közös munkának pedig csak hasznát fogja venni jövőre – nem mellesleg a ritmusból sem esett ki, ugyanis végigversenyezte a szezont a japán Super Formulában, ahol két győzelmet is aratott.
„Mindig van mit tanulnod. Hétvégéről hétvégére új elemek kerülnek fel az autóra, így új dolgok ragadnak rád. De eljön a pillanat, amikor úgy érzed, hogy neked is be kell ülnöd a volán mögé, hogy mindezt személyesen is megtapasztald” – nyilatkozta Vandoorne az F1i.com-nak. „Úgy vélem, minden a terv szerint halad a következő évet illetően. Ismerem a csapatot, és azokat az embereket, akikkel együtt fogok dolgozni. A gyárban töltött időm hasznosabb manapság, mert sokkal nagyobb felkészülés zajlik a következő évre. Ez nagyszerű érzés.”
„Akárhányszor ott vagyok, egyre jobban érzem, hogy a csapat tagja vagyok, én pedig mindent megteszek azért, hogy előrébb mozdítsam őket. Most érzem igazán először ezt, hiszen rengeteg emberrel kell együttműködnöm a munkám során. Persze többségüket ismerem a csapattal együtt töltött időmnek köszönhetően, de a kapcsolatom sokkal személyesebbé vált velük Monza után, hiszen tudtam, hogy én fogom vezetni az egyik autót jövőre. Örülök neki, hogy így alakult” – tette hozzá Vandoorne, aki nemrég az is elmondta, milyen érzés lesz majd a kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellett versenyezni.