F1
2016. december 15. csütörtök, 13:23
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
A visszavonulását bejelentő brazil F1-es pilóta szerint eddigi csapattársa rendkívül gyors és nagyon sokat tanult, de kell neki egy autó, amivel ezt be is bizonyíthatja – Strollról is ejtett néhány szót.
Úgy fest, hogy még forduhat a kocka Felipe Massa ügyében, a visszavonulását bejelentő brazil pilóta a francia L’Equipe szerint arról tárgyal a Williamsszel, hogy mégis marad még 2017-re. A fő érv emellett az, hogy így maradna a grove-iaknak egy rutinos, megbízható pilóta és Valtteri Bottas elmehetne a Mercedeshez – így anyagilag mindenképpen jól járna az idén ötödikként záró istálló.
Massa egyébként dicsérő szavakkal illette Bottast, szerinte eddigi csapattársa megérdemel egy topautót. „Nagyon jó pilóta és nagyon jó csapattárs. Gyors és kiegyensúlyozott, szóval szerintem egyértelmű, hogy fényes jövő vár rá a Formula-1-ben, azonban kell alá egy versenyképes autó, hogy ezt meg is mutathassa.”
A brazil szerint kollégája sokat javult is 2013-as debütálása óta. „Nagyon nyugodt, nagyon versenyképes és nagyon sokat fejlődött, mióta itt van a Formula-1-ben. Sokkal több tapasztalattal rendelkezik és sokkal több dolgot ért az autóból, valamint a technikai dolgokból” – méltatta Bottast.
Amennyiben mégsem vonul vissza Massa, úgy a 18 éves Lance Stroll csapattársa lesz 2017-ben – róla is ejtett néhány szót. „Ismerem Lance-t gyerekkora óta. Láttam néhány versenyen, amikor a Ferrarinál voltam, az édesapja fontos ügyfél volt a csapat számára, szóval remélem, hogy jól alakulnak a dolgai.”
Egyelőre azonban még úgy beszélt, hogy az ő helyét veszi át a kanadai tinédszer a Williamsnél. „Jó teljesítményt nyújtott és bár az édesapjától kapta a lehetőséget, hogy itt legyen, de bajnoki címmel a zsebében érkezik és ez fontos. Innentől minden rajta múlik: hogy mi történik vele és a karrierjével, az csak attól függ, hogy mennyire tehetséges és hogy hogyan teljesít a pályán. Remélem, hogy egy versenyképes pilóta veszi át a helyem.”