Kiosztotta Wehrlein és Ocon bizonyítványát a Mercedes

F1

2016. december 23. péntek, 19:43

Szerző:

A szezon során a németek két utánpótlás-versenyzője is szerepelt a Manornál. Toto Wolff értékelte a fiatalok teljesítményét, és arról is beszélt, miért választotta a Force India közülük a franciát.

A Mercedes nemrég még egyáltalán nem rendelkezett komoly juniorprogrammal, idén azonban két támogatott versenyzőjük is feltűnt a Formula-1-ben. A 22 éves Pascal Wehrlein DTM-bajnokként szerepelt a Mercedes-motorokkal ellátott Manornál, a 20 éves Esteban Ocon pedig a Német Túraautó Bajnokságban kezdte az idényt, épp Wehrlein megüresedett helyén, a nyári szünet után azonban már ő is a királykategóriában indult. A pályafutásukat szemmel tartó Toto Wolff év végén megítélte teljesítményüket.

„Ők ketten rendkívüli versenyzők, egy maroknyi csoportba tartoznak, akik szerintem azonos ligát képviselnek” – idézi az Autosport a Mercedes-Benz motorsportfőnökét, Wolffot. „Két különböző karriert jártak be, egyikük a DTM-ben szerepelt, a másik pedig kivételes pályafutást teljesített az alacsonyabb formaautós szériákban és GP3-ban. Én két egészen eltérő személyiségnek látom őket, akik a versenyautóban azonos szintet képviselnek. Mindketten megérdemlik, hogy a Formula-1-ben maradnak, és van jövőjük itt.”

Az osztrák vezető szerint azonban hiába a tehetségük, egyelőre nem lehet megmondani, mire viszi a jövőben a két pilóta. Az azt firtató kérdésre, világbajnok képességekkel rendelkeznek-e, így felelt: „Ezt nem lehet megmondani. Az emberek felnőnek, fejlődnek és változnak. Ahhoz, hogy világbajnok legyél, mindent össze kell raknod, és a természetes sebesség úgy sem elég, annál több kell. Senki sem tudja, amikor elkezd támogatni egy fiatal versenyzőt, hogy meglesz-e benne minden.”

„Nem az én döntésem volt, hogy ki menjen a Force Indiához” – tért ki arra, hogy sokak meglepetésére a Mercedes-fészekaljból választó Force India a tapasztalatlanabb Oconra voksolt. „Határozott elképzelésük volt arról, hogy Estebannal szeretnének dolgozni. Mindkettejük tesztelt a csapatnak, és azt érezték, hogy Estebannal jól kijönnek, az ő gondolkodásmódja lehetővé teszi a közös munkát. Mindannyian emberi lények vagyunk, néha az egyik szimpatikusabb, mint a másik. Ezért döntött így a mérnökök csoportja és Vijay Mallya” – magyarázta.

A jelek szerint Wehrlein nemcsak a Force Indiáról, hanem a váratlanul felszabaduló Mercedes-ülésről is le fog maradni. „Lewis és Pascal robbanékony elegyet alkotnának. El akarok kerülni egy Alonso-Hamilton forgatókönyvet” – mondta Wolff egy másik nyilatkozatban.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: