Veterán vívó-világbajnokság októberben Debrecenben

image A debreceni Főnix Csarnok ad otthont az idei veterán vívó-világbajnokságnak, amelyet október 21. és 26. között rendeznek – jelentette be Tóth Ildikó, a vb szervezőbizottságának elnöke pénteken sajtótájékoztatón.

    A tavalyi, sikeres budapesti felnőtt vb után döntöttek úgy, hogy megpályázzák a veterán vb rendezését, amelynek tökéletes helyszíne lesz Debrecen – tette hozzá.
    Max Geuter, a Nemzetközi Vívószövetség veterán bizottságának elnöke is elismerően szólt az előkészületekről, miután megtekintette a Főnix Csarnokot. A 18. alkalommal sorra kerülő veterán vívó vb-re 650-700 versenyzőt várnak, a létesítményben összesen 22 edző- és versenypástot állítanak fel – mondta a szakember.     
    Papp László alpolgármester kiemelte: Debrecenben az elmúlt 15 évben olyan fejlesztések történtek, amelyek alkalmassá teszik a várost, hogy különböző sportágakban világversenyeket rendezzen. Meggyőződésének adott hangot, hogy a veterán vívó-világbajnokságnak is megfelelő helyszíne lesz Debrecen.
    A hatnapos októberi vb-n mind a női, mind a férfi versenyzők három fegyvernemben: kardban, tőrben és párbajtőrben mérik össze erejüket egyéniben és csapatban is. A veterán vívásban egyéniben három külön korosztályban – 50+, 60+, 70+ – lépnek pástra az indulók, míg egy csapatban mind a három korosztály képviselői vívnak.
    Tóth Ildikó elmondta: a verseny nevezési határideje október 6., de már jelentkeztek olyan külföldi versenyzők, mint Gary Aftandilov orosz veterán világbajnok tőröző, a női mezőnyből pedig a francia Marie-Chantal Depetris-Demaille emelkedik ki, aki mindhárom fegyvernemben a legjobbak közé tartozik.
    A magyar résztvevők között lesz Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes tőröző, Pap Jenő kétszeres felnőtt világbajnok párbajtőröző, a női párbajtőrözőknél pedig Hoffmann Ibolya, aki már nyert veterán Eb-t és világbajnoki bronzérmet, s Debrecenben is éremszerzési esélyekkel indul.
    Serra György, a debreceni vívóklub vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy debreceni tőröző is indul a veterán vb-n: Szentkirályi István már nyert korábban Eb-címet a veteránoknál, a csapatversenyben pedig címvédőként vesz részt.

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!