Huszonnégy nemzet indulója az izsáki egyesfogathajtó-vb-n

image A jövő hét csütörtöktől vasárnapig tartó izsáki egyesfogathajtó-világbajnokságon 24 nemzet 78 indulója vesz részt, köztük kilenc magyar.

    Az eseményt felvezető izsáki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a háromfős hazai csapatot Jámbor Vilmos, Lantos Gábor és az a Hódi Károly alkotja, aki 2005-ben a kettesek között nyert már világbajnoki ezüstérmet. Az elvárás a magyarokkal szemben, hogy felülmúlják az eddigi legjobb szereplésüket, ami csapatban 10., egyéniben pedig 15. hely volt.
    Mondok József polgármester, egyúttal a szervezőbizottság vezetője elmondta, a mostani vb-re a XXX. Sárfehér Napok keretében kerül sor, azaz a sportesemény mellett az érdeklődők színvonalas kulturális programokon is részt vehetnek. A városvezető egyúttal jelezte, minden készen áll a versenyre, amely reményei szerint hasonlóan színvonalas lesz, mint a tavalyi négyesfogathajtó Európa-bajnokság.
    Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnöke azt emelte ki, hogy a korábbi kettes és négyes után ez lesz az első egyesfogathajtó-vb Magyarországon, amely így egyedüliként mindhárom szakág csúcseseményének házigazdája lesz.
    „Nálunk ez a legkevésbé eredményes szakág, amelynek ezzel a vb-vel szeretnénk lendületet adni, már csak azért is, mert minden fogathajtó az egyessel kezdi el a pályafutását” – mondta az MTI-nek a kettesek között kilencszeres világbajnok sportember.
    A rendezvényen külön látványosságot kínál, hogy négyesek is indulnak, ugyanis betétprogramként az ő versenyük a hazai bajnokság döntője lesz, igaz, a címvédő, hétszeres világbajnok Lázár Zoltán ezúttal nem áll rajthoz.
    Jövőre a kettesfogathajtók világbajnokságának Fábiánsebestyén ad otthont.

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!