Megújult formában tér vissza a T2

Új néven, megújult formában tér vissza a T2 versenysorozat, amely jóval nagyobb jelentőséggel bír majd, mint a 2017-es debütáló évében.

Két évvel ezelőtt meghívásos tornaként indult az akkor még a T2 Asia-Pacific (röviden T2 APAC) nevet viselő esemény, amely új szabályaival, korántsem szokványos helyszínével (egy tévéstúdióban zajlottak a mérkőzések) és hatalmas pénzdíjával inkább egy show-műsornak számított.

A szervezői és a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség vezetői is láttak fantáziát a folytatásában, így a felek együttműködési megállapodást kötöttek, és a T2 az idén már gyakorlatilag az ITTF hivatalos versenynaptárának részeként indul újra T2DIAMOND 2019 néven.

Az év során három állomása lesz (júl. 18-21., szept. 26-29., nov. 28-dec. 1.), mindegyiken két versenyszám, a férfi és női egyes lesz megrendezve, 16-16 játékossal, egyenes kieséses rendszerben.

A korábbi meghívásos rendszerrel ellentétben ezúttal kvalifikáció útján szerezhetnek részvételi jogot a játékosok, mégpedig a World Tour-sorozaton elért eredményeik alapján. Az első, júliusi T2-tornán a június 3-i World Tour-ranglista legjobb 15-15 játékosa vehet részt, a fennmaradó egy-egy helyre pedig a rendező város választhat ki egy férfi és egy női játékost. A T2 2017-es kiírásán meghívottként részt vevő Póta Georginának tehát iparkodnia kell a World Tour-viadalokon, ha ismét ott akar lenni a T2 mezőnyében.

A T2 második és harmadik idei állomására a World Tour-ranglista két későbbi állása alapján kvalifikálhatják magukat az asztaliteniszezők. Tornánként 500 ezer dollár lesz a pénzdíj, a három állomáson tehát összesen másfél millió dollárt osztanak szét. Ezen kívül az is motiválhatja az asztaliteniszezőket, hogy a T2-tornákon most már világranglistapontokat is lehet szerezni. Ilyen szempontból tehát duplán jól jár, aki sikeresen szerepel a World Tour-versenyeken, hiszen onnan a T2-re jutva utóbbin is további világranglistapontokhoz jut (ha valaki nem nyer meccset egy T2-tornán, azaz kiesik a nyolcaddöntőben, még akkor is kap 400 pontot). A három tornán összesen legtöbb pontot gyűjtők lesznek a T2DIAMOND 2019 végső bajnokai.

A T2-nek otthont adó városokat pályázat útján választják ki.

A két évvel ezelőtti szabályok többségét megtartották. A mérkőzések négy nyert szettig tartanak. A mérkőzés 24. perce előtt elkezdett szetteket az egyik fél 11. pontjáig játsszák, és nem kell minimum két pont különbséggel nyerni, tehát 10:10-nél egy pont dönt. Ha 24 percnyi játék után egyik fél sem nyert 4 szettet, az ezután elkezdett szettek playoff-szettek lesznek, azaz 5 nyert pontig tartanak (szintén nem kell minimum két ponttal nyerni).

Hogy minél pörgősebbek legyenek a találkozók, azok továbbra is Multi Ball rendszerben zajlanak (a messzire ütött labdák helyett azonnal egy másikat dobnak be a játékosoknak), a szettek között 45, a labdamenetek között pedig 15 másodperc szünet engedélyezett, minden hat pont után pedig fél percig lehet törülközni. Ha a mérkőzésvezető időhúzás gyanúját véli felfedezni, joga van megállítani a meccsórát.

A fentiekből kitűnik, hogy a szervezők igyekeznek minél érdekesebb, a nézők számára eladhatott formában tálalni a versenysorozatot, ami összhangban áll az ITTF törekvéseivel is.

The post Megújult formában tér vissza a T2 appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS