Mányoki Attila, kétszer is a kategóriája legjobbja lett

Mányoki Attila az elmúlt hétvégén két nemzetközi versenyen vett részt. A magyar világklasszis hosszútávúszó Alicantéban előbb egy 1500-as, „sprint jellegű” viadalon indult, ahol negyedik lett, majd egy 22 kilométeres távot küzdött le, utóbbin ötödikként végzett. 

 

 

„Az 1500-as távon sikerült beérnem két spanyol, és egy brazil versenyző mögött. A vasárnapi hosszútávon már az elején négy fiatal úszóval megléptünk a mezőnytől, és a kissé hullámos első szakaszon együtt haladtunk. Sajnos a szélcsendben már nem tudtam velük tartani, ezért megpróbáltam az előzetes tervemre figyelni: Amerikában is kajakos kísérők lesznek, mint Spanyolországban, így ez most jó volt tapasztalatszerzésnek. A táv utolsó része ismét nehéz lett a szembe áramlat, és az erősödő szél miatt, mely folyamatosan szemből ért minket. A versenyt végül az 5. helyen fejeztem be. Az úszás alatt szerencsére nem tapasztaltam semmilyen izom, vagy ízületi problémát. Az 5. hely mellé párosult még az, hogy a saját kategóriámat mindkét napon sikerült megnyernem. A hivatalos 22 km-es táv nekem a végére 26 km fölé nőtt, ez 6 óra 31 percet jelentett”– összegzett Mányoki Attila a versenyek után.
A Közösségben az Egészségért program nagykövete legközelebb július közepén, az ausztriai Ottensteinben fog versenyezni.

Read More

A példaképek testébresztő fesztiválja következik

A korban előrehaladottabb sportolni vágyókat várják június 10-én, Cegléden. A Szépkorúak Testébresztő Fesztiválja ingyenes lesz, és várhatóan több száz nyugdíjas érkezik a Gál József Sportcsarnokba, és a mellette lévő Gubody parkba. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik.

 

„Számunkra egy nagyon kedves korosztályról beszélünk. Nagy örömmel szervezünk nekik sportprogramot. Nagyon fontos, hogy az idősebbeket példaként állíthatjuk a fiatalok elé. Ma már odáig eljutottunk, hogy mindenki tudja azt, hogy a rendszeres mozgás elengedhetetlen az egészséges élethez, de sajnos ez sem az idősebbeknél, sem pedig a fiataloknál nem általános jelenség, mi azonban azon dolgozunk, hogy az ilyen rendezvényekkel rendszerint felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy mozgásgazdag életvitel milyen előnyökkel jár. Az idősebbekkel egyébként nincs olyan nehéz dolgunk, mert ők még úgy szocializálódtak, hogy egyesületekben sportoltak, és vanmozgásélményük” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.

A Szépkorúak Testébresztő Fesztiválján az érdeklődők a sportos programokon túl különböző szűrővizsgálatokon is részt vehetnek, majd az aktivitások után, termálvizes fürdőzési lehetőséggel is kedveskednek a szervezők.

 

Az eseményről részletek a Magyar Szabadidősport Szövetség internetes honlapján, a www.masport.hu oldalon találhatóak. 

Read More