Vb-2014 – Halilhodzic Törökországban folytatja
Vahid Halilhodzic a török Trabzonspor labdarúgócsapatának vezetőedzője lett. Az algériai válogatottat a mostani világbajnokságon nyolcaddöntőig vezető bosnyák szakember másodszor fog…
világbajnokságok hírei
Vahid Halilhodzic a török Trabzonspor labdarúgócsapatának vezetőedzője lett. Az algériai válogatottat a mostani világbajnokságon nyolcaddöntőig vezető bosnyák szakember másodszor fog…
A nemzetközi sajtó a brazil futballt „temette”, miután a házigazdák 3-0-ra kikaptak szombaton a labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésen a hollandoktól. Brazília: ——— Folha de…
A magyar versenyzők egy arany- és két ezüstérmet gyűjtöttek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Kozák Danuta megnyerte a kajak egyesek versenyét – pályafutása során először szerzett világversenyen érmet ebben a számban -, míg a kenus Lakatos Zsanett és a Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó másodikként ért célba.
Elsőként Tótka Sándornak, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosának szurkolhattak a magyarok a Beetzsee-n, a fiatal versenyző nem is okozott csalódást, mert ugyan a dobogóra nem sikerült „feleveznie”, hatodik helyével előrébb lépett tavalyi kilencedik pozíciójához képest. A kenus Lantos Ádám idén a milánói vk-n harmadik lett, most azonban nem tudott az első három közé kerülni, szoros csata után hetedikként haladt át a célvonalon.
A harmadik egyes döntőben aztán már éremben reménykedtek a magyarok, nem is alaptalanul, ugyanis a kétszeres ötkarikás bajnok Kozák Danuta az 500 méter után a legrövidebb távval is komolyabban kezdett el foglalkozni, s ez meg is látszik a teljesítményén, az Eb-n már az egyik legjobb idővel került a fináléba. A legnagyobb riválisnak a lengyelek címvédő kajakosa, Marta Walczykiewicz ígérkezett a döntőben, az UTE 27 éves sportolója azonban nem foglalkozott senkivel, a közepes rajt után egyre feljebb és feljebb kapaszkodott, majd az utolsó métereken már ő haladt elöl, és végül tisztán győzött.
„Nagyon örülök, hogy sikerült! Két éve kezdtem el foglalkozni a kétszáz méterrel, tavaly még nem jöttek az eredmények, de most már úgy tűnik, jó úton vagyok. Ennél jobb visszaigazolás nem kell. Sok mindent változtattunk az edzéseken, a technikán, ez bejött” – mondta boldogan a parton az MTI-nek Kozák Danuta, aki pályafutása során először szerzett világversenyen érmet ebben a számban.
Az utolsó egyes számban a vb-bronzérmes Lakatos Zsanett remekül versenyzett, nagy csatát vívott a tavaly második bolgár Sztanilia Sztamenovával, végül másodikként csapott a célba.
„Őszintén szólva nem számoltam a bolgár lánnyal, a világkupa után meglepett, hogy ilyen jó” – mondta kissé szomorúan Lakatos, aki nyerni szeretett volna, majd hozzátette: a jövő hétvégi, szegedi korosztályos világbajnokságon is az aranyéremért száll harcba.
A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó nagyszerűen versenyzett, óriási csatát vívott a fehéroroszokkal és a britekkel, végül előbbi után, de utóbbi előtt a második helyen végzett. Szabad szemmel nem is lehetett látni, hogy melyik egység a győztes, végül kiderült, hogy a fehéroroszok mindössze hat századmásodperccel voltak gyorsabbak a magyaroknál, akik azonban egyáltalán nem tűntek csalódottnak.
„Tökéletes pályát mentünk” – jelentette ki Vad Ninetta.
„Annyira gyors ez a kétszáz méter, hogy szinte vissza sem tudok emlékezni, mi történt, de az biztos, hogy én is azt éreztem, minden húzásunk a helyén volt” – tette hozzá csapattársa.
A további páros számokban a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó remekül versenyzett, de végül centiméterekkel lecsúszott a dobogóról és negyedikként zárt, a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettes pedig hetedik lett az erős mezőnyben.
Délután még kilenc döntőben lesznek érdekeltek a magyarok, akik eddig négy aranyat és öt ezüstöt gyűjtöttek az Eb-n.
később:
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.00
5000 m-es döntők 17.00
Forrás: • xlsport.hu –
Louis van Gaal, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon harmadik holland válogatott távozó szövetségi kapitánya már következő megbízatásáról beszélt, míg a szombati bronzmérkőzésen…
Petro Porosenko ukrán államfő az előzetes tervvel ellentétben mégsem utazik el a brazíliai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjére, mert mint szombat éjjel…
A holland válogatott szerezte meg a bronzérmet a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis a szombati helyosztón 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot. A…
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája: 6 gólos: ——– J. Rodríguez (kolumbiai) 5 gólos: ——– Müller (német) 4 gólos: ——– Neymar (brazil),…
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombati bronzmérkőzésének eredménye: Hollandia-Brazília 3-0 (2-0) A további program: döntő: vasárnap: Németország-Argentína, Rio de Janeiro 21.00 •…
Nincs elragadtatva a vasárnapi döntőbe jutott argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitányának, Lionel Messinek a világbajnokságon nyújtott játékától Gary Lineker, az angolok egykori…
Boldogok, ugyanakkor magabiztosak is a vasárnapi argentinok elleni világbajnoki döntőre készülő német labdarúgó-válogatott játékosai. „Határtalanul boldogok vagyunk, nem érezzük a…