Bottas: Fejlődtünk 2015-höz képest
A finn pilóta úgy véli, hogy a Williams FW38-asa jobb autó lett, mint elődje, a barcelonaai teszt során pedig sikerült kiküszöbölniük néhány égető hibát.
világbajnokságok hírei
A finn pilóta úgy véli, hogy a Williams FW38-asa jobb autó lett, mint elődje, a barcelonaai teszt során pedig sikerült kiküszöbölniük néhány égető hibát.
A Falcon nevű tuningprogram a BMW X6-os szabadidő-kupé összes változatára kiterjed.
A silverstone-i gárda operatív irányítója szerint a rivális csapat pilótái sokkal érettebbek lesznek, mint első szezonjukban – ráadásul az STR11-es is remekül muzsikált eddig.
A svédek jövő héten hivatalosan is bemutatkoznak a közönségnek, addig is otthon, a knutsporti pályán készültek 2016-ra – a teszttel mindkét pilóta elégedett volt.
Nem az elképzelések szerint alakult a Schmidt Racing Team és spanyol világbajnokának, Nicolas Terolnak szombati napja a Supersport világbajnokság nyitó hétvégéjén, az ausztrál Phillip Islandon.
Sajnos hozzászoktunk, hogy az újonc csapatok esnek-kelnek első F1-es bevetéseiken – bár a Haasnak is akadtak problémái, egyáltalán nem mutatkoztak sereghajtónak – ez pedig a csapatfőnök Günther Steinert is meglepte.
A grove-iak FW38-as modelljén található orrkialakítás a 2015-ös autót idézi – a technikai igazgató Pat Symonds szerint küszöbön a változás, de pontos időpontot még nem tudott mondani.
Az F1 mindenható ura, Bernie Ecclestone úgy véli, nem fogják egyből bevezetni a kiütéses rendszerű kvalifikációs sémát – a 85 éves brit azt is elmondta hogy miért.
Az F1-es gumigyártó szerint az adatok alapján úgy viselkedtek az abroncsok, ahogy arra előzetesen számítottak – az új ultralágy gumiktól is azt kapták, amit vártak, bár egyelőre nem vonnak le sok következtetést.
Kevesebb, mint négy hónappal az első azerbajdzsáni F1-es futam előtt 100%-on pörögnek Bakuban, hogy minden a a lehető legjobb állapotba kerüljön a száguldó cirkusz fogadására.