A Lotus pilótáin köszörüli a nyelvét a világ
Ismét nem múlt el visszhang nélkül, hogy a Lotus a hongkongi Adderly Fong személyében egy olyan pilótát szerződtetett, aki elsősorban nem tehetsége, hanem anyagi háttere miatt léphetett fel az F1-be.
világbajnokságok hírei
Ismét nem múlt el visszhang nélkül, hogy a Lotus a hongkongi Adderly Fong személyében egy olyan pilótát szerződtetett, aki elsősorban nem tehetsége, hanem anyagi háttere miatt léphetett fel az F1-be.
Ha minden jól megy, a hétvégén Fernando Alonso megkezdheti a szezont a McLaren volánjánál. Bár korábbi három sepangi győzelmét aligha ismétli meg, bízik saját felkészültségében.
Meglehetősen keserű szájízzel távozott a 2015-ös Ralikrossz Országos Bajnokság, valamint az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, az osztrák, cseh és szlovák nemzeti bajnokság nyitófordulójáról az RXC Technics Motorsport csapatának kilencszeres bajnoka, Harsányi Zoltán.
Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta. A kiváló 2014-es befejezés után a 2015-ös ralikrossz ob-t egy bravúros 4. hellyel nyitotta, de összesítésben még ennél is jobban, a 3. helyen áll a bajnokságban.
Nigel Mansellnek és párjának története áldozatokkal és odaadással teli. Mindent megtettek annak érdekében, hogy megvalósítsák az álmaikat, a brit pilóta pedig mindezekért igazi hősnek tartja feleségét.
A BMW ismét a Paramount Pictures legendás akciófilm-sorozatának kizárólagos autóipari partnere. Az ötödik, Rogue Nation alcímet viselő Mission: Impossible felvonásban a bajor gyártó immáron második alkalommal „vállalta el a küldetést”: a negyedik, 2011-ben bemutatott „Ghost Protocol” című filmben a BMW X5 és a BMW 6-os Cabrio mellett a BMW Vision EfficientDynamics tanulmányautó is feltűnt. A Mission: Impossible – Rogue Nation világszerte 2015. július 31-én debütál a mozikban.

A tavasz beköszöntével végre elbúcsúzhatunk a hideg időtől és a nyálkás utaktól, viszont az évszakváltás miatt érdemes ezúttal is figyelmet fordítanunk autónk átvizsgálására. A márkaszervizek kedvezményes akciókkal várják ebben az időszakban az autósokat, hogy a tavaszi üzemmód is gondtalan lehessen.
A Formula.hu újabb nyereményjátékában ezen a héten egy Automobile Revue 2015-ös autókatalógust sorsolunk ki. A márciusi Genfi Autószalonra megjelent kiadványért egészen a Maláj Nagydíj végéi feliratkozhatnak olvasóink.
A Formula.hu újabb nyereményjátékában ezen a héten egy Automobile Revue 2015-ös autókatalógust sorsolunk ki. A márciusi Genfi Autószalonra megjelent kiadványért egészen a Malajziai Nagydíj végéig feliratkozhatnak olvasóink.